Biztos, hogy olvasni akarsz?

8. éve tart a kapcsolatunk.

Több  társkereső oldalon is próbált megismerni. Azt hitte hazugságon kap. 

Amikor megszólított épp kórházban voltam. Tulajdonképpen senki sem érdekelt. Mielőbb fel akartam épülni. Féltem, hogy sokáig nyomhatom az ágyat, és újabb műtét vár rám. 

El voltam keseredve. A születésnapomat is ott töltöttem. 

Attila pedig írt. Csongorként jelentkezett. Kicsit úgy tűnt, azért hogy megtalálja a Tündéjét.

Izgalmas volt. 

Hetek teltek el, míg találkoztunk. Nekem fel kellett épülnöm, hogy elmehessek hozzá, hiszen a házunkba nem hívhattam, nem akartam, hogy anya ismerje.Ő pedig a 2. emeleten lakott. Oda fel is kellett menni, ha lassan is.

Az első találkozásunk nagyon jól sikerült. Kedves, figyelmes volt, és úgy éreztem tetszünk egymásnak.

Azt kérte maradjon titokban a dolog. De találkoztunk az utcán is. 

Akkor elfogadtam, hogy nem érünk egymáshoz mások előtt, és csak a viselkedésünk változik meg.

Aztán kérte, hogy aludjak ott. Gondoskodott, hogy együtt vacsorázzunk, reggelizzünk, de aztán ő ment az édesanyjához, azt ápolta nagy szeretettel. Jó is volt ez így, mert nekem is ezer dolgom volt. 

Sajnos szinte sehová sem mehettünk, hiszen az ő munkája szabadnap nélküli volt. 

Azért néha nagy nehezen sikerült kirobbantani. Eljött velem moziba. Nekem nem is igen tűnt fel, hogy egyáltalán nem tetszett neki. Zavarta a hangosság, a tömeg, egyáltalán nem tudta elengedni magát. Pedig utólag kiderült, hogy sok szép képet őrzött meg. Hát azt gondoltam, hogy majd megszokja. 

Hát nem így lett. Nekem kellett elengednem, hogy hívjam magammal. 

Ugyan így jártam a színházzal. Azaz rosszabb volt a helyzet, mert rossz előadást sikerült kifogni. 

Aztán próbálkoztam kirándulásokkal. Eljött velem Gyöngyösre, az évfolyamtalálkozónkra. Nekem óriási élmény volt, hiszen a szállásunk a régi házunk mellett volt. Abszolút kényelmes, kellemes, tiszta hely. 

Aztán voltunk Mezőkövesden, Hajdúszoboszlón, és 2 napot töltöttünk Hévizen. 

Ezek a kirándulások igazán kellemesek voltak. Jól éreztük magunkat. 

Közben meghalt az édesanyám. Attila mellettem állt. Nagyon sokat segített nekem. Azt hittem tényleg megtaláltam a másik felem. 

Sajnos az édesanyja rosszabbul lett, és gyakorlatilag odaköltözött hozzá. Napról napra nehezebb lett az életünk. Nőtt a távolság, és egyre inkább úgy éreztem, csak egy használati tárgy vagyok. 

A legnehezebb a 2022-es év volt. Attilát meg kellett operálni, kivették az egyik veséjét. Az édesanyját senki sem vállalta. Én lettem a valaki. Amíg Attila kórházban volt, elláttam Babi nénit. Aztán, amíg Attila meg nem erősödött (6 hét) én voltam a valaki. 

Alig épült fel, Babi néni rosszabbul lett. Kórházba került, és bő hónap után meghalt.

Azt hittem, végre felszabadul, és velem is törődni fog, és boldogan élhetünk. Nem így történt.

Néhány napos béke után, jön a cívódás. Gyakorlatilag utálja a családom, a rokonaim. Úgy érzem, hogy csak szeretőnek kellek, de azt is csak korlátozottan. 

Épp most telefonált, úgy volt, hogy jön, persze lemondta. Igazán nem értem mire ment el a napja. Igaz, délben együtt ebbédeltünk, aztán ment haza. Tettem el neki kaját is, hiszen holnap jön hozzám egy nő segíteni, és persze ő nem akar találkozni sem vele. Pedig hárman is kényelmesen ebédelhetnénk. 

Szóval készítettem kaját, de neki másnapos kaja nem kell. Inkább nem eszik, és nem jön át, ha valaki itt van.

Hogy holnap átjön-e, ezt igazán nem tudom. Már nem is érdekel. 

Megfogadtam, hogy többé nem is hívom. Fölösleges. 

Egyszerűen még nem tudom elszakítani a köztünk lévő vékonyodó szálat. Félek a magánytól. Még nem tudok csak magamnak főzni, egyedül élni. Nagyon lassan szokom.

De már nem hiszem, hogy sokáig fog tartani. 

Már nagyon régen írtam blogot. Nyelem a gondolataimat, amik lassan kifolynak belőlem.

Talán itt őszintén leírhatom, kiírhatom.

Tegnapi hír, egy 4 éves ovis kislányt a buszban felejtettek. Ki a hibás: 

A buszsofőr, aki feltehetően a csoporttal együtt gyorsan távozott, mert ezer dolga volt, mert egészen más dolgok foglalkoztatták. Megtette a kötelességét, elszállította a gyerekeket, és több már nem is érdekelte. 

A pedagógus, mert nem számolta meg a gyerekeket. Persze lehet, mire rájött a hiányzóra a busz már be volt zárva, asofőrt nem tudta elérni. Azt nem is tudom feltételezni, hogy nem vette számba őket. 16 évig voltam főállású tanár, és sok kirándulásra emlékszem. Mindig számoltunk. A gyerekeknek sokszor már kínos volt, de számoltunk, ha nem ment, akkor névsort olvastunk. Pedig én középiskolásokkal voltam. A kicsikre ennél is jobban kell vigyázni.

Azt már nem is merem feltételezni, hogy nem volt kisérő pedagógus. Persze szó van költségcsökkentésről, de az én időmben, főleg az elején még 2 pedagógus is kellett, és szívesen vittünk magunkkal még szülőket, vagy főiskolásokat, akik bizony sokat segítettek. De a számolás mindig a miénk volt.

Most hallani épp a tanárok zúgolódásáról. Csodálom, hogy ez az igazán birka beállítottságú társaság lázad. A jó tanár igenis birka szemléletű. Hivatástudatból, politika mentesen dolgozik. Sajnos ezzel maximálisan visszaélnek. Pedig az iskolában semmi szükség politikára. Csak úgy nevelhetünk demokratikus gondolkodású, rugalmas embereket, ha az iskola szabad véleményalkotást enged, és csupán a tényekre, számokra hagyatkozik. Engedi, hogy a diák rendet rakjon a fejében, akár a szülőktől hozott gondolatok ellenében is. Persze a veszélyes elveket szűrni kell, amit csak akkor tehetünk, ha azok valóban kárt okoznának, és nem csak az épp aktuális politika szerint veszélyesek.

Szóval egy megfélemlített, elnyomott helyzetben lévő pedagógus, aki egyébként is el tele van a magánélet ezer gondjával, kötelességből kirándul, de messze nem képes úgy figyelni, ahogyan az elvárható lenne. A számolást akkor sem mulaszthatja el.

De beszéljünk kicsit a szülőről. Igen, messze bele van veszve a pénzkeresés gondjaiba. A családi élet is komoly feszültségeket okoz. Mert sajnos a családok többsége nehéz helyzetben van. Nem jutnak el a családtámogatások, vagy csak részben. A kisembereket még inkább érinti az infláció. Viszont mindez nem mentesíti őket az alól, hogy egy egész napon keresztül nem kerestek egy kicsi lányt. Túl hosszú volt a buszban töltött idő ahhoz, hogy egy szülő, akár mindkét szülő ne érdeklődjön a 4 éves ovis iránt. Egyáltalán hogyan engedhették el úgy, hogy nem kérdeztek utána a feltételeknek. Nekik tudniuk kellett kivel indul a gyerek, pontosan hová megy. Nekik telefon mellett kellett lenniük, hogy a pedagógus értesíthesse őket, hogy ha baj van.

Gyöngyösön jártunk.

Ott nőtem fel, így valahol mindig megérint, ha bármi történik ott.

Általános iskolás voltam, mikor alapították, akkor még főiskolát. Jártam is ott egy ünnepségen.

Szépült. 

Mindig elnéztem, amikor a temetőben jártunk. 

5 évvel ezelőtt aztán tanítani hívtak. Akkor épp nem volt autóm, és busszal mentem. Meglepődtem, mert egy gyönyörű parkba léptem. Csobogott a víz a szökőkútban. Kis híd ívelt át egy patakon. Sajnáltam, hogy sietnem kell. Szerettem volna elüldögélni és élvezni a varázst. Az óriási aulába léptem, amit barátságossá tettek a drapériák, növények. Minden olyan meghitt nyugalmat árasztott. Felvettem a "kulcsot", kártyát és átmentem a másik épületbe. Liftet használhattam, pedig csak az első emeletre kellett mennem. Aztán, mikor a terembe léptem újabb meglepetés ért. Még soha sem tanítottam olyan szép helyen. Ízléses fényes hely. Amit az ezüstszürke és narancssárga kombinációjával értek el. Akkor is sütött a nap, mikor kint borult idő volt. 

Azon már szinte meg sem lepődtem, hogy minden működött, és rendelkezésemre állt. Tanári gép, a hallgatóknak gépek. Működő internet elérés. Óriási filces tábla, működő tollal, és kivetítő. 

No és műkösdött a légkondicionáló. 

Azóta már más temekben is tanítottam, és a jó tapasztalataim megmaradtak. Csak már a tollak fognak kevésbé. A gép sem mindig működik.

Mivel kocsival járok, így a kertből keveset látok, így a szökőkutat, és a patakot sem figyelhetem meg.

Ma viszont szétnéztünk. Meglátogattuk a kolléganőket, akikkel együtt dolgoztunk, és augusztus elsejétől már a Gödöllői Szent István Egyetem alkalmazottai lesznek.

A szökőkút már régen nem működik. A patakot benőtte a sás. A víz nem is látszik. A murkolatok sok helyen sérültek. A gyönyörű előadón látszik, hogy régen nem tartottak ott órát. No és a kert, elvadult. Már senkit sem zavar a kövek között előbújó gaz, másutt is inkább csak az évelő növények terjeszkednek, és bizony senki sem nyesegeti ápolja őket. Még szép, még virítanak, de már látszik az idő keze. Most kellene megállítani az enyészetet.

Úgy gondolom luxus, hogy lökdössük ezt az egységet, hol egyik, hol másik egyetemhez. Nem tudom elhinni, hogy ennyire nincs szükség egy vidéki városban ilyen infrastruktúrára.

Még az elején tartok egy tanfolyamnak. Így még sokszor fogok menni, és láthatom a dolgok alakulását. 

Onna az Erdőtelki arborétumba mentünk. Ott most jártam először. Gyönyörűek a növények. Virágzottak a mályvacserjék. 

Igen, ott is látszik a pénztelenség. Az épületek felújításra várnak. A kert gazdái nem győzik a munkát. Kevesen vannak, és vannak olyan munkálatok, amit szakemberekkel kellene elvégezni. 

Ezen füstölögtem épp, miközben hívtam Attilát. A szemészeten járt ma. Olyan siralmas állapotokról mesélt, hogy gondolataimban a botanikus kertnek szánt pénzösszegeket már egyenesen az egészségügynek adnám. 

Persze tudom, hogy az is egy feneketlen kút, ahol egyszerre van mérhetetlen pazarlás, és legalább akkora hiány.

Ok, mindent megértek. De van a szememen egy anyajegy, amivel foglalkozni kellene. Lehet jóindulatú, és semmi bajt sem jelent, de az is lehet, hogy baj, amivel kezdeni kellene valamit. Most pedig még a vizsgálatig sem tudok eljutni.

Imádom a lányom, nekem ő a legjobb barátnőm. Timit is szeretem, mintha a lányom lenne, de Peti a fiam. Ezt az érzést csak az tudja igazán, akinek fia van.

Amikor terhes lettem vele, már akkor kimondhatatlanul boldog voltam. El sem tudtam képzelni, hogy lányom legyen. Ő Peti volt. 

Ma hosszú idő óta végre eljött hozzám. Hozott a gyerekei közül is hármat. Legnagyobb meglepetésemre Janka is jött vele. Ő a legnagyobb unokám. Olyan régen éreztem ilyen közel magamhoz. 

Ambrus a következő. Ő olyan okoska törp. Olvasásába merült, és úgy hallgatott minket. 

Peti is hasonló volt. Bár ő élénken részt vett minden társalgásban. Mellesleg lenyúlt 3 könyvet. Örülök neki, mert tulajdonképpen sajnáltam megválni tőle, csak azért maradtak itt. Örülök, ha örömet szereztem vele neki.

Abigél talán a legkedvesebb Peti gyerekei közül. Szeretem mert Zsófira emlékeztet. Külsőre is. Ő mindenütt feltalálja magát, mindenről van véleménye. Őt csak szeretni lehet :)

Szóval bár villámlátogatás volt, mégis megdobogtatta a szívem.

Peti most látta először a lakást, mióta átrendeztem. Elárulta azért is jött ilyen soká, mert hiányzott a nagymamája. Megértem. Ő nevezte el anyát Peti mamának. Igen, köztük nagyon szoros kötelék volt. Még a pályaválasztást is befolyásolta. Anya terelgette a biológia-kémia felé. Így lett gyógyszerész, pedig jól ment a matek is. Peti válogathatott a szakterületek között, mert talán csak a humán tárgyakból nyújtott az átlagosnál kicsit jobb teljesítményt. A reál tárgyakból kiemelkedő volt.

Soha sem felejtem el, hogy a földrajztanára panaszkodott rá, hogy elaludt az órán. Nyugodt szívvel mondhattam: Bocsásson meg, de akkor az órában is lehetett valami hiba, mert erről a gyerekről még ilyet soha sem mondtak. Azt már igen, hogy hozzászólásaival tönkre tudja tenni az órát, mert a tudása messze meghaladta az átlagot. 

3 évesen, már ismerkedett a betűkkel. Nagycsoportos korában már szépen olvasott, és Verne 15 éves kapitányát követelte. 

Az Egri csillagok bizonyos részeit kívülről is tudta, annyiszor olvasta. 

Nagyképűségnek hathatott, mikor arról meséltem, hogy veszekedtünk vele, akkor olvashat Heyerdahlt, ha elolvasta az aktuális szöveget az olvasókönyvből.

Szerencsénk volt a pedagógussal is. Megértette, és ösztönözte őt. 

Szóval Peti ma megdicsérte a lakásom. Azt mondta róla, hogy látszik, hogy gondosan , igényesen válogattam össze a dolgokat. Kiemelte, hogy jók a színek. 

Kimondhatatlanul jól esett. Igen, én is jól érzem itt magam, de kifejezetten jól esett ezt a dicséretet épp a fiamtól hallani.

Ja és lehet estére átjön Attila is ;) Még a végén jóra fordul minden. Azaz a hullámvasut épp felfelé tart ;)

No és hogy kerül ide ez a gyönyörű bokor? Ma Gyöngyösön voltam tanítani. Ott láttam meg. Valahogy ilyen lett a hangulatom tőle ;)

Úgy érzem egy érzelmi hullámvasútban élek.

Ó igen, Attila. 

Az édesanyja 24 órás szolgálatot idgényel, ő pedig csak egy öregedő ember, aki nem fogad el segítséget. Minden hibát észrevesz, és ha valami elromolhat, az nála biztosan el is romlik. Talán bevonza, talán túlságosan csak a tökéletes lenne jó, nem tudom.

Azt hiszem beteg is. Kapott beutalót, vérvételre is kéne mennie, de persze nem megy. 

Közben én is beteg lettem. Felment a cukrom. 12 fölött is mértem már. De tegnap talán megtört a mókuskerék. Varrtam, kötöttem, és nem hiányzott a nasi, illetve, mikor kellett akkor napraforgómagot ettem. Értelmesen telt a nap, és ma 5,5 lett a cukrom. 

De jól is vagyok. Pihentem. 

Ma főznöm kell. És megyek a pedikűröshöz. 

Szóval süt a nap legalább a lelkemben. 

Félretettem Attila gondjait. Nem tudok segíteni rajta, hát nem foglalkozom vele. Igen, kimondhatatlanul hiányzik, de hát ha én nem hiányzom neki, akkor el kell fogadnom.

Itt volt nálam Beni. Szuper nap volt, jó fárasztó, de szerettem. Viszont éjjel haza akart menni. Mivel megígértem el is vittem. majd éjfél lett, mire odaértünk, és 2 óra, mire hazaértem. Rettenetes út volt. Odafelé a legnagyobb viharban mentünk. Jó, hogy hazafelé már elcsendesedett.

Azért kudarcnak éltem meg. Azt is, hogy a gyerekeim nem értették meg, miért kellett hazajönnöm.

Úgyhogy már olyan mélyen volt a vasutam, hogy itt az ideje felfelé menni. 

Elfogadom, hogy értéktelen vagyok. Hogy nem vagyok elég jó a munkában, már egyre kevésbé számít. Lassan nyugdíjba megyek.

Hogy nem vagyok jó nagymamának, már nem számít. Peti gyerekeivel szinte soha sem találkozom. Ó a fiammal sem. Bár legalább már telefonon beszélgetünk néha. 

Nem kell semmit erőltetni.

Mondjuk nem soká megyek Zsófiékhoz, mert megígértem. Talán sikerül Benit elcsalni Pestre. Kicsit kirándulni. 

Arra talán még jó vagyok

No meg jó amit kötök, amit varrtam.

Nézzük mindennek a pozitív oldalát.

Azt hiszem Attila volt az utolsó próbálkozásom pasi ügyben. Sok sok szép emlék köt hozzá. Sok mindent köszönhetek neki. 

Szeretem, őszintén. De el kell fogadnom a döntését. Nem kérdezett. Lehet nem is érdekli az én véleményem.

De mit is akarhat egy csúnya nő. 

Azzal kell beérni, ami van.

Soha sem szerettem a hullámvasutat

Lassan, de biztosan kialakul minden :)

Vágytam rá, hogy itt az íróasztalomnál legyen egy olyan gép, amin tudok dolgozni. Elég gyors, megbízható, és nagy a kapacitása. Gábor segített, hogy ha használtan is, de vehettem ilyet. Ráadásul extra fizetési feltételekkel. 

Csak nem volt nete. Hát ma megoldódott. Kaptam hozzá wifipótlót. Működik. Egész gyors. 

Szóval már csak a régi haldokló gépemről kéne idementeni mindent, és teljes lenne a boldogságom.

Azaz a hálószobámban van egy laptop, és egy tv monitor, kényelmessé téve a dolgokat, még egy dvd lejátszó is van csatlakoztatva.

De jó :) :) :)

Mérhetetlenül fáj, amit Attila tegnap mondott. 

El kell döntenem mit is akarok. 

Azt hiszem a kényelem, a ragaszkodás a meglévőhöz, vagy a régi hiba, némi mazochizmus dönt.

A tények: Attila hordja a kaját, és én náluk ebédelek. Néha kiegészítgetem, főzök mellé, vagy sütök. 

Időnként elmegyek, főleg a gyerekeimhez, itthonról. Olyankor szinte mindig történik valami baj Attilával. Olyan, mintha vonzaná. 

Persze így nem tudok segíteni. Az, hogy indulás előtt, vagy hazaérve teszem, az már nem számít. 

Ha itthon vagyok akkor is gyakorlatilag főleg telefonon beszélgetünk. Nekem ez sokszor jó is, hiszen soha sem unatkozom, találok magamnak elfoglaltságot. 

De szörnyű űr gyűlik bennem, amiből ki akarok törni, hát elindulok. Csak itthon, vagy nagyon rövid távon, a gyerekekhez is rövid időre.

Képtelen vagyok bezárva élni. 

Most kell, de ennek is vége lesz. Kinyílik a mozi, a színház. Néha jól esne egy kávézó teraszán élvezni a napfényt. 

Igen, így is nőttem fel. A szüleimnek nem voltak barátai, csak a rokonokhoz mentünk. Igaz engem évente küldtek táborba, gyereküdülőbe. Ám ettől még nem lettek barátaim, társaságom.

Az elfoglaltságaim is, amiket szeretek eléggé zárkózottá tettek, tesznek. 

Azért vágyok arra, hogy valaki átöleljen, kényeztessen. Fontos lenne pont az a közelség, ami talán másnak nem.

Szóval nem tudom hogyan tovább

Leírom, míg el nem felejtem. Nekem ezt addig kell mondogatnom, míg el nem hiszem.

A kishitűség kéregetővé tesz. Mások pozitív értékeinek koldusává.

Többé soha senki értékeit nem szeretném magaménak tudni. Van nekem is. De abból sem akarok adni senkinek sem. Nem élhetem senki életét, a magaméval kell beérnem, ahogyan másoknak is.