Az utolsó napok bent iszonyúak voltak. Dőltek a számlák, és egyikkel több volt a tennivaló, mint a másikkal. Elfáradtam. 

Így az idén kevésbé tudtunk egymásra figyelni. Pedig szoktunk. Mindenki szokott készíteni valami kis apróságot.

Felköszöntöttük egy kollégánkat. Tegnap volt 60 éves. Meglepődött, nem számított rá. Jól esett kicsit megállni, akkor is, ha csupán pár percig tehettük.

Bejött az a kolléganőnk, aki nemrégen köszönt el. Olyan jól esett látni őt, és nagyon fájt, hogy nem tudtam vele beszélgetni. 

Sajnos egy másik számomra fontos találkozó sem sikerült. Áginak is tegnap volt a szülinapja, de még a múlt évi ajándéka is itt van nálam. Szoktunk fotót készíteni az egyetem karácsonyfájánál, ám az idén ez kimaradt. Sajnálom.

Sikerült viszont találkoznom a másik Ágival. Nagyon szeretem őt. Kollégák voltunk. Szerettem vele dolgozni. Pénteken együtt vacsoráztunk. Ezzel kezdődött az ünnep.

Szombaton sikerült befejeznem az előkészületeket. Kaptam fenyőágat, fel is díszítettem. Egész szép kis csokor lett.

Főztem kocsonyát. Anya is ott volt, de most gyakorlatilag nekem kellett mindent teendőt megtennem, eldöntenem. Igazi rezgős, finomság lett.

Csak Beni bögréje készült el nehezen. Lehet azért volt ez így, hogy menjek be sokszor a városba, hogy legyek emberek között.

Szombaton este Attila is bejött velem a Dobó térre. Megcsodáltuk a fényeket, készítettünk néhány fotót. Szerencsénkre pont akkor énekelt Péter Szabó Szilvia. Szerettem, hogy összhangban voltunk, jól esett a nézelődés, a zene, és egyáltalán szép este volt.

Tegnap is jól indult a nap. Timiék késtek, így még pihenésre is jutott idő. Hoztam halászlevet, és lecsós-gombás húsit. 

Jót beszélgettünk. Sajnálom, hogy el kellett menniük, persze megértettem, hiszen várták őket. 

Még a romeltakarítás is egészen jól ment. Mondjuk soha sem fogom megérteni, hogy miért kell rögtön nekifogni, miért nem lehet kicsit még élvezni a vendégség emlékét, de nálunk már minden csak úgy van, ahogy az én édesanyám kitalálja. A lányom szerint konfliktus kerülő vagyok, ami lehet a legjobb tulajdonságom a jelenlegi helyzetemben. Lehet épp ezért erősítem is.

Aztán felhívott Attila. Ma mennénk ebédelni hozzájuk. Vinnénk a kaját. De. Szerinte én ehetetlenül főzök. Mert vagy valami furcsaság, vagy beteg lesz a gyomra tőle.

Belegondoltam, igen bacon szalonnás tarját akartam sütni vajban. Mi nagyon szeretjük. Franciasalátával esszük. 

Már főztem ilyet, és akkor nagyon ízlett mindenkinek. Nem érzékeltem problémát. Mindegy.

Rossz kedvem lett, bántott. Elment a kedvem az egész karácsonytól. Ólmos fáradtság fogott el, de hiába bújtam ágyba, nehezen és rosszul aludtam.

Mi lesz ebből? Ha nem ízlik a kajám, nem jók a programok, amit kitalálok meddig fog ez tartani? Hányszor lehet újraépíteni egy álomképet? Van nekem egyáltalán társam, vagy csak egy jól-rosszul működő használati tárgy vagyok? Egy pótlék, egy tönkretett élet után. Hogy is van ez a konfliktus kerülés? Lehet most is jobb lenne félreállni? 

No össze kell szednem magam, mert úgy hallom, anya nekiállt húslevest főzni. Nehezen tűrné, ha én tenném. Pedig jó lenne.