Színházban voltam a kolléganőmmel. Vígjátéknak ígérték, de néhány kedves helyzetkomikumnál többre nem futotta. 

Sőt, keserédes lett a számomra.

A válásom története jutott róla eszembe. 

Most megpróbálom röviden elmesélni:

Április elejét írtak, és a férjem szokás szerint mindent széthányt. A csokipapírok, lejárt lottó, totó szelvények szanaszét hevertek az ágya körül.

Már jó ideje beszélni akartam vele, mert éreztem, hogy nincs minden rendben.

Hajnalban csörgött az óra, és persze ő képtelen volt felkelni, úgy kellett ébresztgetni, mert magától lehet meg sem hallotta. Biztonsági őröket felügyelt, ellenőrizni indul, mondta.

Sajnos már képtelen voltam visszaaludni, napról napra fáradtabb voltam. Egyetemre jártam. Meg kellett szereznem a pedagógus végzettséget, a munkám feltételeként szabták. 

A lányom érettségire készült, féltettem. A fiam államvizsga előtt állt. A menyem is egyetemista volt, és már megszületett a kislányuk Janka. 

Szóval elég sok minden történt akkoriban a családban.

Szóval pakolásztam, és találtam egy számlát: arany bokalánc.

Igen ám, de már 1 hónapja vásárolta, és valahogy éreztem, hogy ez bizony nem az enyém.

Későn járt haza. Olyankor sokszor már az udvaron veszekedett vagy a kutyával, vagy a macskával. Senkinek sem volt kedve hozzászólni. 

Vacsorázni sem igen akart, hamarosan letelepedett a kedvenc foteljébe, ölébe vette a laptopját, és elmerült saját világába.

Aznap este kénytelen voltam megtörni a csendet: Kié ez a lánc? - kérdeztem.

Mesélt egy szegedi asszonyról. Kiderült, hogy a hétvégi kamion kísérések kirándulások voltak Szegedre. Meglopott minket, hogy fedezni tudja mindezt. Szidott, hogy sokat fogyaszt a kocsi. 

Hétvégeken ő udvarolt, én meg cipekedtem. Buszoztam tanítani, aztán bevásároltam, és elláttam a háztartást.

Jó, anya is ott élt velünk. De sajnos ez inkább csak rontott a helyzeten.

Persze egész éjjel nem aludtam. 

Másnap kisírt szemekkel mentem a suliba. Persze, hogy kérdezték, mi történt. Aztán mondták: Te hülye vagy, azt hittük nem éltek együtt, mert minden reggel a város másik részén látjuk a kocsitokat, és sokszor délután is ott van.

Így este ismét beszélnünk kellett. 

Alig 2 hét alatt kikerekedett a történet: 3 nővel élt együtt. Azért ébresztgettem reggelente, hogy el tudjon menni a szeretőjéhez reggelizni. Aztán együtt mentek dolgozni. Hogy délután merre járt, jártak arra is volt mese, csak én már mit sem hittem belőle. Szombaton, vagy még péntek este pedig szedte magát és elutazott Szegedre. Vagy lehet, másutt találkoztak, kirándultak kicsit.

Közben készült Szegedre költözni. Már megvolt az állása, itt már fel is mondott.

Elengedtem. 

Azt hittem belehalok. Felborult az életem. 

Lehetetlen anyagi helyzetben hagyott. Mindent elvitt, ami fontos volt a számára. Ó egyedül a kocsi maradt, mert az csak az enyém volt. 

Emlékszem, mikor pakolt, a lányom sírt: apa ne vidd el a dvd-met, azt én kaptam. Ő pedig elrakta: majd lemásolom neked, ígérte.

Akkoriban volt a testvére esküvője, és ő volt a tanú. Minket természetesen senki sem hívott. Emlékszem, teljesen új ruhát vettem neki, hogy meg tudjon jelenni. Ő pedig minden pénzt elvitt, amit tudott, és sajátjának vélt.

Csak a lányomnak járt gyerektartás. Vállalta, hogy utalni fogja, és büszke volt rá, hogy a kezdetektől havonta 300 Ft-tal rövidítette meg a gyereket.

Végre leírtam, kiírtam magamból. Vége.

Jó volt ez a színdarab, jó hogy vagy kedves blogom, mert megtehettem. Köszönöm.

Sokáig voltam depressziós. 

Ma már más ember vagyok. Hetek telnek el, és eszembe sem jut a férjem. Ugyanakkor sikerült megőriznem a házasságom minden szépségét. Szívesen emlékszem vissza arra az időre, amikor kicsik voltak a gyerekek, egy egy szuper kirándulásra. 

Ma már tudom, hogy szerettem, bár soha sem voltam igazán szerelmes belé. Nem bántam meg, hogy hozzámentem, mert köszönöm neki a gyerekeimet. Nagyszerűek, és boldog vagyok, hogy vannak.

Jó, hogy elváltunk, mert amilyen emberré vált, azt nem tudtam volna elviselni. 

No és megismertem az igaz szerelmet. 

Hogy mit érzek most? Aggódom Attila miatt. Fájlalja a lábát, szenved éppen. Képtelenség rávenni, hogy eljöjjön velem színházba, moziba. Máshová is igen ritkán. 

Ugyanakkor olyan meghitt órákat köszönhetek neki, amire vágytam. Szeretek mellette aludni. 

Bár nem élünk együtt, de valódi kapcsolatunk van, amiben van tisztelet, szeretet