Gyöngyösön jártunk.
Ott nőtem fel, így valahol mindig megérint, ha bármi történik ott.
Általános iskolás voltam, mikor alapították, akkor még főiskolát. Jártam is ott egy ünnepségen.
Szépült.
Mindig elnéztem, amikor a temetőben jártunk.
5 évvel ezelőtt aztán tanítani hívtak. Akkor épp nem volt autóm, és busszal mentem. Meglepődtem, mert egy gyönyörű parkba léptem. Csobogott a víz a szökőkútban. Kis híd ívelt át egy patakon. Sajnáltam, hogy sietnem kell. Szerettem volna elüldögélni és élvezni a varázst. Az óriási aulába léptem, amit barátságossá tettek a drapériák, növények. Minden olyan meghitt nyugalmat árasztott. Felvettem a "kulcsot", kártyát és átmentem a másik épületbe. Liftet használhattam, pedig csak az első emeletre kellett mennem. Aztán, mikor a terembe léptem újabb meglepetés ért. Még soha sem tanítottam olyan szép helyen. Ízléses fényes hely. Amit az ezüstszürke és narancssárga kombinációjával értek el. Akkor is sütött a nap, mikor kint borult idő volt.
Azon már szinte meg sem lepődtem, hogy minden működött, és rendelkezésemre állt. Tanári gép, a hallgatóknak gépek. Működő internet elérés. Óriási filces tábla, működő tollal, és kivetítő.
No és műkösdött a légkondicionáló.
Azóta már más temekben is tanítottam, és a jó tapasztalataim megmaradtak. Csak már a tollak fognak kevésbé. A gép sem mindig működik.
Mivel kocsival járok, így a kertből keveset látok, így a szökőkutat, és a patakot sem figyelhetem meg.
Ma viszont szétnéztünk. Meglátogattuk a kolléganőket, akikkel együtt dolgoztunk, és augusztus elsejétől már a Gödöllői Szent István Egyetem alkalmazottai lesznek.
A szökőkút már régen nem működik. A patakot benőtte a sás. A víz nem is látszik. A murkolatok sok helyen sérültek. A gyönyörű előadón látszik, hogy régen nem tartottak ott órát. No és a kert, elvadult. Már senkit sem zavar a kövek között előbújó gaz, másutt is inkább csak az évelő növények terjeszkednek, és bizony senki sem nyesegeti ápolja őket. Még szép, még virítanak, de már látszik az idő keze. Most kellene megállítani az enyészetet.
Úgy gondolom luxus, hogy lökdössük ezt az egységet, hol egyik, hol másik egyetemhez. Nem tudom elhinni, hogy ennyire nincs szükség egy vidéki városban ilyen infrastruktúrára.
Még az elején tartok egy tanfolyamnak. Így még sokszor fogok menni, és láthatom a dolgok alakulását.
Onna az Erdőtelki arborétumba mentünk. Ott most jártam először. Gyönyörűek a növények. Virágzottak a mályvacserjék.
Igen, ott is látszik a pénztelenség. Az épületek felújításra várnak. A kert gazdái nem győzik a munkát. Kevesen vannak, és vannak olyan munkálatok, amit szakemberekkel kellene elvégezni.
Ezen füstölögtem épp, miközben hívtam Attilát. A szemészeten járt ma. Olyan siralmas állapotokról mesélt, hogy gondolataimban a botanikus kertnek szánt pénzösszegeket már egyenesen az egészségügynek adnám.
Persze tudom, hogy az is egy feneketlen kút, ahol egyszerre van mérhetetlen pazarlás, és legalább akkora hiány.
Ok, mindent megértek. De van a szememen egy anyajegy, amivel foglalkozni kellene. Lehet jóindulatú, és semmi bajt sem jelent, de az is lehet, hogy baj, amivel kezdeni kellene valamit. Most pedig még a vizsgálatig sem tudok eljutni.
