Tegnap érkezett :) Idegen feladó, kicsit vastag boríték... Életet, kíváncsiságot szült az egyhangú napba.
Először a korongok gurultak ki. Mindjárt Beni jutott az eszembe. Lehet, hogy valóban tűzoltó lesz egyszer ez a kislegény :)
Aztán bontottam ki a kicsi borítékot. Most nem sírtam el magam, de öröm töltötte el a szívemet. Zsófi küldette nekem.
Aztán néhány óra múlva Beni telefonált: Mama hány hétre jössz? No és mikor indulsz?
Azt hiszem depresszió ellen nincs is jobb orvosság :) :) :)
A csapból is ez folyik.
A másik reklámból meg: senki sincs egyedül.
Nem a fenét. Nagyon is egyedül van nagyon sok idős ember.
Attila nem meri hívni az ápolónőt, mert valószínűleg tőle kapta el ezt a lappangó betegséget. De így aztán egyedül maradt az édesanyja gondozására.
No és így bizony én is egyedül maradtam. Kínzóan fájón.
A másik reklám azt mutatja meg, milyen jó is családban ünnepelni. Nem baj, hogy vírus van, de a család együtt van. Mi meg, csak nézzük. Ha eddig nem volt elég rossz a magányunk, akkor most aztán sóvároghatunk.
Tegnap előtt felhívott a lányom. Sírt, már nem bírja tovább. Eljönni nem tud, mert nem tud vezetni, tömegközlekedéssel, 2 pici gyerekkel pedig esélye sincs elindulni. Mi lenne, ha...
Először a szótfogadó énem szólalt meg, nem megyek. Aztán az anya, akinek sír a lánya, ki van borulva, aztán hívott az unokám is, no ez aztán mindent eldöntött. Mennem kell. Az volt végig kiírva a pályán, hogy maradj otthon, ha teheted.
Nem tehettem.
Odafelé szinte üres úton, remek időben autóztam. Élveztem a vezetést. Bizony megnyugtat. Persze zenét hallgattam.
A természet nem vesz tudomást a vírusról. Nyílik, zöldül minden.
Ennél nagyobb szeretettel senkit sem fogadtak még. Sírtunk mindannyian. De most örömünkben, hogy végre látjuk egymást.
Isteni kalácsot sütött a lányom. Nem csak finom, de gyönyörű is volt. Sonkát szelt hozzá, és igazi tejhabos kávét készített.
Közben Leilával ismerkedtem. De nagyot nőtt. No és Benit hallgattam, aki a kedvemért nyakkendőt kötött, és boldogan mutogatta a nyusziajándékokat.
Persze meglocsolt. Úgy, ahogy azt illik, verssel, kölnivel. No és magától, nem noszogtatta senki sem.
Megnéztem a kertjüket. Tudni kell, hogy Zsófi utálta a kertet. Soha egyetlen növényről sem gondoskodott.
Most lelkesen locsolja a salátáit. Az eprek pedig sok apró virággal hálálják meg neki.
A szomszédaik, akikkel közös kertjük van, végtelenül figyelmes emberek. Tudták, hogy megyek, hát ki sem mozdultak. Csak a kislányok kukucskáltak az ablakon. Beni boldog volt: Végre látják, hogy nekem is van nagymamám :)
Bántott kicsit a szél, hát felmentünk.
Előkerültek a társasok. Remekül szórakoztunk.
Közben Zsófi isteni ebédet főzött. Ügyes ez a lány.
Olyan végtelen békesség, nyugalom vett köbe. Megtöltötte a lelkemet a szeretet.
Ebéd után sajnos indulnom kellett haza. Bizony szívesen maradtam volna még.
Hazafelé aztán megnőtt a forgalom. Sokan, főleg szép autókkal indultak útnak. Voltak családok, talán még a kiskutyát is vitték, sok sok csomaggal alig fértek.Nesze neked 1,5 méter. De sok volt a szemmel láthatóan kiránduló is. Szép autóval vitte a barátnőt, feleséget. Élvezték a sebességet, a csajok haja csak úgy lobogott a szélben. Lehet kicsit irigykedtem is. Elmúlt az ifjúság. Az én kis autóm kicsit kopott, de nagyon szeretem. Leginkább egyedül utazom. Bár januárban Benit vittem elég sokszor. "Mumus, mumus körforgalom" énekelte ott ahol nem szeretek menni. Aztán " Bugyi kanyar" ezt várta szinte egész úton, mi meg jót nevettünk az anyjával, mikor ezredszer kereste.
Sajnos kénytelen voltam tankolni. Egyetlen lelket sem láttam. Már már aggódtam is, hogy nem fogok tudni továbbmenni.
Elővettem a gumikesztyűt, azzal fogtam meg a töltőt, amit aztán elegánsan ki is tudtam dobni a kukába.
Kártyával fizettem, hát senki sem volt a közelemben. A műveletet pedig kézfertőtlenítővel zártam.
Ott biztosan nem kaptam el semmilyen fertőzést.
Jó volt hazaérni. Élvezem az egyre jobban tisztuló otthonomat. Már csak 2 helyiség van nagytakarítatlan.
Csak pihenni nem tudok. Igaz ma begörcsölt a lábam, arra ébredtem.
Lassan kelnem kell. Rendet akarok rakni, befejezni a szoba takarítását, és a többi helyen is takarítani. Aztán főznöm kell. Attiláék csirkecombot szeretnének enni. Attila meg is vette. Csak el kell készítenem.
Sütni is szeretnék hozzá.
Szóval maradj otthon, de időnként keresd fel a családodat, mert a magány gyorsabban öl, mint a vírus. A kapott szeretet pedig még a vírus ellen is védelmet ad.
Nagytakarítok. Most a nappali van soron. Olyan dolgokat is megcsináltam, amit bizony már nagyon régen.
Kívülről, belülről kipucoltam a szekrényeket, kimostam szinte mindent, amit csak lehetett.
Be kell látnom, hogy lényegesen jobb lett a levegő.
Csak hát nagyon lassan haladok.
Nem tudok aludni. Azaz 8 óra körül már képtelen vagyok kipöckölni is a szememet. Cserében 3-1/2 4 körül már felébredek. Kicsit még szédülök, de hiába fekszem, képtelen vagyok visszaaludni.
Második napja, hát fel is kelek, és teszem a dolgom.
Örömöt okoz. Régen ilyen volt a lakásom. Tiszta, rendezett. Félévente rendeztem hasonló takarításokat, de mivel sűrűn tettem, így soha sem volt elhanyagolt.
Most csak nagyon apró takarításokat csináltam. Ó igen, szép rend volt, és úgy tűnt tisztaság is van, de ez csak a látszat. Most, hogy elhúztam a bútorokat, bizony vastagon porosak.
No és rendet raktam. Végre helyükre kerültek a dolgok.
Fel is címkéztem. Egyrészt, hogy az utódaim is tudják, mit hol találnak. A számítógépes jelszavamat is felírtam a naptáramba. Még egy levélre készülök, amiben őszintén meg akarom írni a gondolataimat. Lehet csak ide kéne irányítanom őket Hozzád, Kedves Blogom.
Másrészt erősen öregszem. Zsófi is figyelmeztetett, hogy rossz a rövidtávú memóriám. Lehet.
Attila is címkéz mindent. Tőle tanultam.
Attila még mindig tartja a távolságot. Minden nap hoz ebédet, meg mikor mit, de nem akarja, hogy átmenjek ebédelni, vagy ő jöjjön át hozzám. Nem fél, hanem félt. Megértette, hogy ez sajnos rám nézve súlyos lesz.
Azért most úgy érzem, kaptam az élettől egy lehetőséget, hogy rendberakjam a dolgaim, mielőtt meghalok.
Még van 2 helyiségem, no meg ebből is még legalább 1 napos. A könyvelésekkel sem vagyok készen. Naprakésszé akarom tenni, hogy bárki tudja folytatni.
No és bentről is kapom a feladatokat. Már egész kupac van az asztalomon.
A régi helyem, a szobámban a munkahelyi gép, és anyag. Itt a nappaliban az íróasztalom a saját dolgaim.
Szóval már 2 napja nem voltam kint.
Mondjuk létrázásból, hajlongásból, cipekedésből volt elég. Az első nap, amikor belefogtam, alig éltem. Már egész jól megy. Még a végén beleszokok.
Ez a nagy nagy csönd pedig elgondolkodtat. No meg sok mindent találok. Most a volt férjem ismerkedő levelezését. Akkoriban nyomtattam ki, mert elolvastam, mikor úgy éreztem meg is bocsájthatnék. Tudom elhanyagoltam magam. Pontosabban a gondjaink elől a munkába menekültem. Igen, segített, mert jó tanár voltam, és egész jól kerestem. Igaz nagyon sokat dolgoztam. Akkor is megdöbbentő, hogy egyetlen percig sem jutott eszébe, hogy rendezzük a sorainkat, inkább mást keresett.
Hogy voltam-e boldog?
Igen, sokszor. Zsófi tett fel képeket a gyerekkorukról. Az egyik különösen kedves emlék: Ha beteg volt, és sajnos ő elég sokszor az volt, vagy legalábbis az szeretett volna lenni, szóval odafeküdt a nappaliba a Tv elé, elvárta, hogy mellételepedjek, és filmet néztünk. Legtöbbször a Muzsika Hangját. Mai napig imádom ezt a filmet. Ezerszer láttam már. Valamelyik nap is erre dolgoztam. Jó volt.
De azt is szerettem, mikor beültem a fiam szobájába. Ő játszott, vagy tette a dolgát, én kötöttem, és zenét hallgattunk.
Magam módján a férjemet is szerettem. Akkor ábrándultam ki belőle, mikor inni kezdett, és állandóan figyelnem kellett rá, hogy megállítsam, visszafogjam. No és valahogy elhagyta magát. Eltávolodtunk, más irányba néztünk.
Nem bocsájtottam meg neki. Még mindig úgy érzem tönkretette az életem. Gyenge volt és önző.
De ma már olyan nagyon mindegy.
Összefolynak a napok, hát nem is tudom mikor történt.
Attila belázasodott. Azaz csak hőemelkedése lett, de rázta a hideg, illetve leizzadt. Egy kicsit köhögött már egy ideje.
No és étvágytalanná vált.
Megijedtünk.
Igen, fel kellett volna hívni a megadott számok valamelyikét, de elsőre nem ment, aztán elgondolkodott. Ha kimennek hozzá, és karanténba zárják, akkor ki fogja intézni a napi dolgokat, ki fogja ellátni az édesanyját?
No meg hát ez igazán nem tűnt komolynak.
Reggelre jobban lett, aztán délutánra megint felment a láza, és ez így ment másnap is.
Tegnap egész nap láztalan volt.
Ó mi már korábban sem igen találkoztunk. Attila komoly távolságot tartott gyakorlatilag a veszélyhelyzet kihirdetése óta. Igen, náluk ebédeltem ugyan, de tisztes távolságban ültünk az asztalnál, Attila terített, és tudom, hogy mindent sterilizált.
Így utólag látom, hogy senki sem figyelhetett volna jobban rám.
Most ezek is megszűntek.
Csak telefonon beszélgetünk.
A félelem a csontjainkba ivódik. Mikor fogjuk újra önfeledten átölelni egymást.
Zsófiék, Timiék is rendszeresen hívnak. Videótelefonálunk. Élvezem Emike kedves kis arcocskáját, ahogy beszélget.
Beni kimondhatatlanul hiányzik. Sokáig nem is beszélte velem, Nem tudja megbocsátani, hogy nem megyek, hogy nem ölelem át. Leila napról napra ügyesebb. Mikor velük beszélek mindig megtelik a lelkem keserűséggel. Olyan mérhetetlenül hiányoznak. Azzal próbálom magam vigasztalni, hogy ha távolabb élnének, akkor is csak ennyi maradna belőlük.
Petiről szinte semmit sem tudok. Mint gyógyszerész tudom rengeteget dolgozik, óriási terhek vannak a vállán, az én nyafogásomra már igazán nem kíváncsi.
Lássuk be, nekem semmi bajom.
Itt van a ház előtt a bolt. Mindenem megvan. Nyalom a lakásomat. Bár még 3 helyiség hátra van. Itthonról dolgozhatok.
Csak úgy érzem időnként, hogy rám omlik a 4 fal. Olyankor képtelen vagyok bármit is csinálni.
De elmondom a jó dolgokat is: Tegnap palacsintát sütöttem. Igaz csak 4 db lett jó, sajnos a többi darabokban jött ki a serpenyőből. Még jó, hogy keveset csináltam.
A kislányok ruhácskáit már elküldtem, láttam is rajtuk. Jók lettek.
Már 3 kötött figura várja, hogy vége legyen ennek a rémálomnak, és Beni vihesse az ovis vásárra.
Kivilágosodott. Új nap indul. Énekelnek a madarak.
Ideje összeszedni magam
Az uszodában ismertem meg. Végtelenül bosszantott, hogy bár semmit sem tettem ellene, mégis sütött róla a gyűlölet, mikor meglátott.
Hát elkezdtem köszönni neki. Mivel igazán tisztelettudó ember, így persze először csak visszaköszönt, aztán már előre is. Hamarosan még mosolygott is hozzá.
Akkoriban a szaunában komoly társaság verődött össze. Igen, én voltam az egyik központi személy. Emlékszem egy idős úr mondta is, hogy azért szeret jönni, hogy részt vehessen a társalgásunkban.
Soha senkit sem bántottunk. Politika mentesen folytak az órák. Sanyi szolgáltatta hozzá a mentolos jó levegőt.
Életem talán legboldogabb hetei voltak ezek.
Szóval Gábor is elkezdett bekapcsolódni a beszélgetésekbe, és azt hiszem élvezte ő is a társaságot.
Talán el is felejtette, hogy mennyire utált engem.
Egyszer aztán a szaunába végtelenül bánatosan érkezett. Persze, hogy kérdeztem mi a baja.
-Senki sem jött velem moziba -Mondta.
-Csak azért történhetett Gábor, mert nem hívtál - válaszoltam mosolyogva.
Persze szeretem, szerettem a filmeket, de szinte soha sem jártam moziba. A szüleim erősen ellenezték, a férjem egészen más témájúakat szeretett, de szívesebben ült a tv előtt.
Hamarosan Gábor hívott, menjek vele moziba. Jól esett, hát elfogadtam. Életemben sem volt ilyenben részem. Kocsival jött értem. Előtte meghívott egy italra. Úgy dicsekedett velem, mintha valami csoda lennék. Mielőtt bárki valami rosszra gondolna, ez messze nem egy férfi és nő kapcsolata volt. Kölcsönösen csak emberi érzések voltak bennünk, távol a vágyaktól. Kölcsönösen megbeszélhettük a szerelmeinket, hogy mi vonz a másik nemhez, milyenek az elvárásaink.
Máig emlékszem a filmre amit láttunk. Remekül szórakoztam, nagyokat nevettem.
Néhány hét múlva hívtak a moziba, hogy legyek gazdasági vezető. Pontosabban könyvelő. Senkivel sem tudtam kibeszélni az ajánlatot, amire ugyan igent mondtam, de tele voltam kétségekkel.
Gábor visszahívott, és biztatott.
Gyorsan történtek az események, és már én hívtam őt moziba.
Ó az első alkalom erősen kalandosra sikerült. Fenn hagytam az irodában a holmimat, úgy mentünk le. Valahogy eszembe sem jutott, hogy kizárhatnak. De megtörtént.
Egy szerencsés véletlenből adódóan sikerül kinyittatni az irodát, és hazamenni.
Aztán még sokszor moziztunk együtt. Persze sokat beszélgettünk is.
2015-ben balesetem volt. Lecsúsztam egy BKV busz lépcsőjéről, és beszorult a lábam a jármű és a járda közé. Egy csúnya hematóma lett belőle, amit meg kellett operálni. Szó se lehetett uszodáról, sőt sok minden másról sem. A járás is gondot jelentett. Először kértem Gábort, vigyen be a kórházba kontrollra, mert támaszra volt szükségem. Mikor látta, milyen komoly a dolog ő ajánlkozott, hogy szóljak, és elvisz legközelebb is.
Mostanában az édesanyjával szoktam moziba menni. Azaz míg élt az édesanyám ő is jött. Én jegyért álltam sorba, anya a helyért. Így mindig ragyogó helyünk volt. Mikor anya meghalt, nehezen szántam rá magam a mozizásra. Féltem, hiszen csak az egyik sorba tudtam állni. Kimondhatatlanul jól esett, hogy Katika beállt anya helyére a sorba.
Gábor 50 éves szülinapját a koronavírus húzta át. Ma viszont segítséget kért tőlem, megkeresett, és így végre odaadhattam az ajándékát.
Úgy érzem sikerült örömöt szereznem.
Ó igen, ő is tette, mikor én voltam 60 éves. Ő is az egyik meglepetésvendég volt.
No igen, a beszélgetésünk olyan jól esett, hogy le kellett írnom.
Egyszerűen megirigyeltem a Facebookon azokat, akiket kértek tegyenek fel régi képeket. Hát előkerestem ezeket, és feltettem.
A jobb alsó kép középiskolás koromból való. Egy boldog kirándulás alkalmával készült. Akkoriban is voltak gondjaim: kövérnek tartottam magam. Mindenáron meg akartam felelni a szüleimnek. Kitünő tanuló voltam, szinte soha sem jártam sehová sem, azaz udvarolt a későbbi férjem, akivel bizony sokat kirándultunk, együtt tanultunk, vagy egyszerűen csak együtt lógtunk.Leendő anyósom erősen rosszallta is a dolgot, és a szüleim is aggódtak.
Az egyetem felszabadulást hozott a számomra. Viszont az egyik évfolyamtársam mondatai örökre nyomot hagytak bennem: Te ne gyere velünk kirándulni, mert a fiúk szerint Te nem vagy elég szép.
Igaza volt, nem voltam, vagyok szép. Bár a képeket nézegetve voltak jó perceim, óráim. De ma már tudom, hogy a társas kapcsolatokban ez bizony semmit sem számít.
A baj az volt, hogy otthon nem tanultam meg a kapcsolatok szabályait. Kialakítani sem tudtam, és megtartani még kevésbé.
A szüleimnek nem volt baráti köre. Hozzánk a szűk rokonságon kívül senki sem jött. Velük pedig sokszor úgy érzem helytelenül viselkedtünk. Félretettük önmagunkat az ő érdekükben. Elfogadtuk, alapot adtunk arra, hogy lenézzenek, kevesebbnek tartsanak minket.
Nem is tudom hogy alakult ki a férjemmel a kapcsolatunk. Viszont ő volt, és úgy éreztem nincs is szükségem senki másra. Miatta tűrtem a szüleim ellenérzéseit, és ez éppen elég volt.
A következő kép a menyasszonyi ruhám. Lehet nem rossz, csak épp olyan, amilyen az édesanyámnak tetszett. Ahogy a fátyol is. Egyedül a hajam sikerült úgy, ahogyan én szerettem volna.
Ó akkor is kövérnek tartottam magam. Pedig emlékszem egyszer szoknyát vettünk a férjemmel. Különleges szabású, divatbemutatós szoknya volt. Neki épp ezért nem is igen tetszett. Meg is jegyezte: kövérít. Mire az eladónő felcsattant: Uram, akire ez a méretű szoknya jó, az nem kövér.
A bal felső kép is sok mindent elmond: Az esküvőmön készült. A kötény eredeti kalocsai, ahogy a főkötő is. Már nem tudom hány éves, de régi. A ruhám direkt sötétkék, nagyon szerettem, sokáig hordtam még utána. Jól állt.
No igen, az anyósom piros ruhát vett fel. Nagyon szeretett volna a középpontba lenni, ahogyan el is érte, hiszen vele szemben én labdába sem rúghattam. Nem akartam menyecske ruhát, főleg nem menyecske táncot (nem is volt) Hát a rövidital kínálást nem úsztam meg. 1 pohárból mindenkinek. Még jó, hogy a szesz fertőtlenít. Utáltam a dolgot, és ez végképp megmerevített.
Az utolsó kép 2002-ben készült egy Erdélyi kiránduláskor. Kár, hogy nem nézegettem többet ezeket a képeket.
120 kg voltam, Így persze alig tudtam mozogni, Hamar elfáradtam, és bizony keveset mosolyogtam. Azt hiszem okot adtam a férjemnek.
A házasságunk gondjai elől munkába menekültem. Akkoriban tényleg kövér voltam, és a lelkemet is vastag háj vette körül.
Elváltunk.
Egyszer már elmeséltem hogyan is történt.
Magamra maradtam.
Ó igen, voltak pasik körülöttem, de azt hiszem soha sem mellettem. Talán most Attila. Bár tudom komoly távolságot tartok, mert már nem akarok csalódni. Másrészt érzem, hogy ő is tart. Nem szeretne velem élni mindig mellettem lenni.
Most pedig nyakunkon a korona vírus.
Ki tudja ki éli túl. Szerintem Baby néni Attila anyukája, aki az idén 97 éves lesz.
A magyar ember szeret panaszkodni. Általában a rossz dolgokkal kezdi
Ó most én is azt teszem.
Pénteken bementem a húsboltba. Direkt azért oda, hogy kerüljem a tömeget. Tetszett, hogy kint álltak az emberek, és ott is tisztes távolságot tartottak. Szívesen vártam a soromra.
Az eladók is kedvesek, figyelmesek voltak. Áru is szép, gusztusos.
Igen, elég sok mindent vásároltam. Ó nem sokat, csak sokfélét. Legalább főznivaló legyen itthon.
Egy 30-as jól öltözött férfi nem bírta kivárni a sorát. Bejött a boltba. Mivel ő is húst szeretett volna, és nem felvágottakat, közvetlenül mellettem állt meg. Hiába húzódtam arrébb, hogy legalább 1 méter legyen a távolság, ő is arrébb húzódott. Lehet onnan jobban látszott a hús, amit venni akart.
Csak az volt a szerencsém, hogy az eladó észrevette a mozdulatom, vagy egyetértett velem, és arrébb "költöztette" a csomagom.
Nem tudom megérteni az emberek türelmetlenségét, nemtörődömségét. A lányom szerint szólnom kellett volna. Azt hiszem igaza van. Meg kell tanulnom védeni magam.
Hihetetlenül sok keserűséget okoz nekem, hogy a fiam eltávolodott. Hetek teltek el, és fel sem hívott. Most valahogy eszébe jutottam. Sőt videotelefonáltunk. De jó is volt beszélgetni vele.
Talán látta az örömöm, vagy neki is jól esett, hát ma úgy hívott fel, hogy láthattam az unokáimat.
Kimondhatatlanul élveztem.
Zsófi is rendszeresen beszél velem. Legalább felvételeken látom, hogy cseperedik Leila. Beni megígérte, hogy ha kikerülök a börtönből, és végre meglátogathatom őt, akkor süt nekem süteményt.
Timivel is sokszor beszélgethetek. Most épp nagyon kedves képeket kaptam tőle.
Igen, az időseket így lehet életben tartani. Hiszem, hogy meg kell védeni minket a depressziótól, a magánytól, az elhagyatottságtól.
Örömmel érzékelem, hogy egyre több ember fordul a másik felé. Régi barátságok is megelevenednek.
No és milyen pazar dolgom lesz, ha vége lesz ennek az őrületnek, akkor folyamatosan ünnepelni fogok. :)
Ma egész nap itthon voltam.
Takarítottam, és ez bizony nagyon jól esett. Újabb részeket portalanítottam. Jó érzés, hogy haladok.
Viszont semmi mással sem.
Elfáradtam, és most ideges vagyok.
Nem tudom megfogalmazni mi a bajom. Egyszerűen csak a négy fal. A mérhetetlen csönd. Ha bekapcsolom a tv-t vagy hírek folynak, ami csak a vírusról szól, vagy esetleg még migránsok is szóba kerülnek.
Sehol egy normális film, vagy valami nézhető dolog.
Persze lehetne több csatornám is, de máskor sem időm, sem kedvem nincs hozzá. Most viszont jó lenne.
Mi lesz ebből? Át fogom még ölelni a kisunokám? Elkészülök a dolgaimmal?
Egyáltalán, meddig tart még ez az őrület?
Kedd óta itthon vagyok. Egyenlőre szabadságon, bár ha minden igaz holnap kapok gépet, és akkor fogok tudni itthon dolgozni. Állítólag mindenki így fog nálunk. Izgalmas lesz.
Elkezdtem a nagytakarítást. A legkisebb szobát már korábban elkezdtem. Még 2 szekrény maradt meg. Nem volt türelmem a válogatáshoz, rendezéshez.
Most elkezdtem a hálószobát, még a levegő is más lett.
Ma lemaradtam a tervtől, de közbejöttek dolgok.
Pedikűröshöz járok. No nem egészen divatból, hanem mert benőnek a körmeim, ami fájdalmas, és sokszor be is gyullad.Régen elég durván kivágtam, talán baj is volt. Ma már nem tudom kordában tartani. Szakembert kellett keresnem.
Hát elkeserítő, amit mond. Megszűnik a munkahelye. Határozatlan időre bezár a szalon. De így is sokan lemondják. Gondolom, akiknek ez csak szórakozás, vagy csak a szépségüket jelenti.
Nem tudom hogyan lesz ezután.
Meddig fog tartani ez az egész.
Eger egy polgári kisváros. Hivatalosan egyetlen fertőzött sincs, a vízilabdásaink is megúszták az olasz kirándulásukat.
Mondhatnám, hogy éli a megszokott életét, de sajnos nem így van.
Olvastam, hogy valaki 140 liter tejet vásárolt. Ahogy a boltunk és a Lidl polcait láttam el is tudom képzelni.
Nincs rendes tej, kevés a kenyér, nincs liszt, cukor, só.
A kereskedők fáradtak, nem győzik kipakolni az árut. No és nagy hiányok várhatók.
Hát egyenlőre van mindenem. Valameddig ki fogok tartani. Hátha addigra feloldódik a helyzet, és kisüt a nap.
Ó én bizony a héten csak kocsival közlekedtem. Vigyáztam a távolságra, és itthon azonnal kezet mostam. Azt gondolom semmilyen vírust sem szedtem össze.
Nagyon nehéz ez.
Beni a kisunokám haragszik rám. Azt hiszi nem akarom meglátogatni őket. Sokszor majd meg hasad a szívem, hogy nem ölelhetem magamhoz. Ahogy a tesóját Leilát sem.
Ha elkapom a vírust, akkor úgy halhatok meg, hogy nem lesznek mellettem. Keserves gondolat.
De most erre nem gondolok. Most takarítom a lakást, vele a lelkemet is.
Ijesztő.
A fiam szerint duplán veszélyeztetett vagyok, mert elmúltam 60 éves, és asztmás vagyok.
Ó én sokszor éreztem, hogy jó lenne meghalni, vagy épp nem bántam volna, hogy meghaljak, de most valahogy úgy érzem még dolgom van. Vagy legalábbis még szeretnék pár nyugodt napot.
Bosszant ez a vészhelyzet. Nem érzem a veszélyt megfelelően. Úgy élem meg, hogy dolgoznom kell, ugyanakkor a pihenés, a szórakozás erősen csökkent. Illetve teljesen csökkenni látszik.
Ó nem sokszor jutok el, és erősen korlátozottak a lehetőségeim, de hogy még a reményei is csorbulni látszik, ez rosszul esik.
Elmaradt a munkahelyi kirándulásunk is. Pedig a létszám miatt szinte csak mi lettünk volna a szálláson, az étteremben.
Szóval lazítás helyett is robot van.
Igen, azt hiszem ez jól jött a hatalomnak. A birkákat be kell terelni a karámba, nem lehet kódorogni, vagy hangosan bégetni.
Itt vagy fölösleges hiszti van, vagy egyszerűen nincs kimutatva a baj. A 21. században kérdőívek alapján állapítják meg, hogy kinek kell tesztet csinálni.
No és ha annyira veszélyben vagyunk, miért nem maradhatunk mi 60 éven felüliek itthon? Ha itthon maradunk miből fogunk élni?
