Egyszer mindennek vége lesz.

Szerencsére így van ez a haraggal, vitával, veszekedéssel is.

Tegnap isteni szőlőt vettem, és sírt a lelkem, hogyan vigyem haza? Tornászni mentem, és ez ellehetetlenítette a dolgot. Hát persze, hogy Attilát hívtam. Úgy is szerettem volna adni is belőle, hiszen egészséges.

Jött is az én kedvesem, és még egy diós tekercset is hozott nekem. Persze kicsit félve, mert hogy tudja, nem lenne szabad ennem, de szeretem. Most kitalálta a gondolatom, mert valami ilyesmire vágytam.

Vízi tornán is utoljára voltam. Csak 3-an voltunk, 

Kifejezetten jól esett a hűs víz. No és jól átmozgattak minket. Szerettem ezt a gyógytornászt, mert figyelt ránk, jó tempót diktált, és a gyakorlatok bár megoldhatók voltak, de nehezek. Éreztem, hogy mozgok. 

Összességében nagyon sajnálom, hogy vége van. 

Tudom, hogy az idén még egyszer kiírathatnék valami ilyesmit, azt is, hogy kifizethető áron beutaló nélkül is mehetnék tornászni. Ha Attilának kiírják, lehet fogok is menni vele. Legalábbis most így gondolom.