Reggel kezdődött.

Úszott a lakás a tegnapi befőzéstől. Hiába, a kicsi lakásban ha felfordul a konyha, szinte minden felfordul vele. 

Dolgom van, hát reménykedtem belefog maga a rendrakásba. Annál is inkább, mert úgy sem jó, ahogyan, amit én csinálnék. 

Nyertem.

Panaszkodott, hogy számított rá, hogy együtt csináljuk. Erre megfogtam egy szatyrot, össze akartam hajtani. Hát nem rám szólt, hogy nem úgy kell azt. 

Hát otthagytam.

Eddig rendben. Aztán jött: Ezt hová tegyem? -(Hja, hogy épp valamit csinálsz, hát az is fontos...) Szóval nem vártam újabb kérdést, magyarázkodást, eltettem a helyére. 

Most galád módon wc-re akartam menni, ok mentem is, hát ne szóljak semmit. De még a bilizős unokámat is magára hagyom a dolgával. 

Elkövettem azt a hibát, hogy reggel nem mentem zuhanyozni, gondolván dolgozgatok kicsit, majd aztán készülök. Hát azt aztán nem lehet. A szennyesláda a zuhanytálcában, minden szanaszét. 

Hát majd, egyszercsak. 

Ne szóljak semmit, mert kezet tudtam mosni, és van hol füstölögnöm, nem vet fel a méreg. 

Ui: látod mennyi paprikamag van itt- mondja az ágyamon tanyázva, hogy meg sem tudom igazítani. 

-pár perc múlva elmegyek -mondom- itt is maradnak.

-Nem mondtam, hogy csináld meg.

- Én sem, de mivel én nem csinálom, és Te sem, így ez itt marad.

Pár perc múlva új kísérlet: még hány napig találunk paprikamagot? 

No elmentem ;)