Ma megnyílt a Dobos újra. Hónapok óta zárva volt, még csak leselkedni sem lehetett.
Megnéztem. Az első, lehet kihasználatlan részt erősen lenyírták. A süteményeket bemutató pult kifejezetten szegényes, maguk a sütemények is inkább emlékeztettek nagymamáink házias édességeire, mint sem egy elegáns cukrászda kínálatára. Az első, ami igazán taszított a lépcső. Egyszerű laminált padlólappal fedték, semmi extra. Bár be kell látnom szépen van lerakva. Attól még üti a lányosan rózsaszín csíkos falat. A belső teremben valahogy minden túl fehérre sikeredett. Igaz jutott még némi rózsaszín, amit teljesen agyonüt a székek almazöld kárpitja. Az egész valahogy jellegtelen. Hiába a festékillat, a tisztaság, nekem semmi kedvem sem lett volna beülni egy kávéra sem. Mellesleg a kávéscsészék is túl egyszerűek, és egy másik ízlésvilágot tükröznek. Ilyenkor elborzadok: Ebben a városban, ahol művészeket is képeznek, egy ilyen helyen, ami több évtizedes múltra tekint vissza miért nem néznek utána a stílusok jegyeinek. Miért nem alkalmaznak hozzáértő embereket. Miért silányítanak el mindent. Miért jó a középszer.
Nem néztem az árakat, de olyan magasak voltak hagyományosan, hogy meggondolta az egyszerű ember, hogy bemenjen-e. Kétlem, hogy most változna.
Ezek után félek bemenni a felújított érseki palotába.
