Harmadik nap igazán egyedül
Az előző jól elment. Kötöttem.
Mára kicsit furcsa érzésekkel ébredtem. Két énem viaskodik. Az egyik pontosan tudja mi történt, és belátja, vége, nincs tovább. Hogy bizony ez soha sem volt igazi kapcsolat, ezt csak én akartam annak látni. Vak voltam, mert nem akartam látni.
A másik énem viszont érzi a hiányt, a keletkezett űrt, szeretné tudni mi van vele, mit csinál, nics-e baja...
Hát nem tudom. Lehet jó is, hogy lassan ideje belefogni a munkába, és ezt az egész kérdéskört félretenni.
Azt hiszem a legnagyobb baj, hogy magamból indulok ki. Érzéseket feltételezek, és bizalmat szavazok. Lehet nem hazudott, de hogy sok mindent elhallgatott az biztos.
No és miért van bennem kényszer, hogy őszimnte legyek, hogy kiadjam magam.
Most senkihez sincs kedvem, nem akarok ismerkedni, fáradt vagyok.
Volt egy ajtó, ami nem zárult be teljesen, legalább a barátság maradt, mára lehet az is végképp becsukódott. Hát ma még nézem a csukott ajtókat, aztán meglátjuk.
Nehéz hét lesz.
Hát lássuk ezt a 3. napot:)
