Írok, és önkéntelenül smiley jeleket teszek. Tőled tanultam. Lehet, ahogy távolodsz lassan már csak ez marad.

Még mindig várom a leveleidet. Reménykedve nyitom ki az emailemet, és hiába van benne sok sok minden...

Be kell látnom, hogy már nem fáj úgy a távolság. Már nem mindig telik meg a szemem könnyel, ha Rád gondolok. Azért, ha őszinte akarok lenni, akkor még mindig nagyon hiányzol. Lehet ez már örökre így is marad.

Aztán megszólal a telefonom, jön egy új sms, vagy épp egy másik arc mosolyog rám, ha rákattintok a tőle érkezett üzenetre és elmosolyodom.

A szeretet az egyetlen dolog, amit nem kell osztani, Lehet úgy adni, hogy a másiknak se jusson kevesebb. Befolyásolni sem lehet. Egyszerűen csak van, befészkeli magát az ember szívébe, és nem lehet kiírtani, elkergetni.

Tavasz van. A mosoly is olyan, mint a napsütés. Hiába van ma borongós csúnya idő, mégis ki fog sütni a nap, hogy felszárítson minden könnyet, és nevetőssé tegye a világot