Van egy jó barátom. Uszodai ismeretség. Már meséltem róla. Tegnap lecserélte a gumikat a kocsimon, megszeretgette kicsit az autómat. Jól esett, mert az idén nem kellett figyelmeztetni sem. Ő keresett, hogy itt az ideje. Egyszerre értünk oda, és tudtam, amíg dolgozom, elintéződik.
Igen ám, de mikor végeztem, a kocsim még sehol sem volt. Hívtam, de mondta, hogy még legalább fél óra. Eleinte könnyen ment a várakozás, de nagyon hideg volt. Igen, buta voltam, mert bemehettem volna a közeli benzinkútra, vagy elsétálhattam volna a Tescoba. de eszembe se jutott
Énekeltem. Csöndesen, senki sem hallotta. Már nagyon régen tettem. Csak a gátakat éreztem, és valahogy rekedt, fals hangok jöttek csak ki a torkomból. De tegnap tudtam énekelni. Eszembe jutott mennyit énekeltem a gyerekeimnek.
Mire Sanyi jött, addigra élő jégcsap lettem. Kár, hogy sietnem is kellett. Szívesen beszélgettem volna még vele. Kár, hogy csak a kocsimmal foglalkozik ilyen nagy szeretettel. Olyan jó, hogy bármikor számíthatok rá.
