Semmi sem úgy történt, ahogyan szerettem volna, illetve terveztem.
Meghalt egy kedves rokonunk, és mindenképpen Pestre kellett mennem, és akkor már fenn is maradtam hétvégére Zsófiéknál.
Csodálatos napok voltak. Mint egy álom. Sok mindent intéztünk, zsúfoltra sikeredett, de sok sok meglepetést tartogatott nekem.
Ó azt hittem írtam erről, de valahogy kimaradt.
Szóval megtelt a szívem lelkem melegséggel, szeretettel.
18-án volt a munkahelyi bulink. Már olyan végtelenül fáradt voltam, és nehezen indultam el. Tulajdonképpen a közvetlen kollégáim kedvéért mentem el, hogy végre kicsit kötetlenül beszélgethessünk.
Ó ott aztán szembesültem azzal, hogy nekem rengeteg kedves ismerősöm dolgozik az egyetemen. Örömmel tapasztaltam, hogy ők is szívesen látnak.
Közben jött a telefon: Zsófi elindult. A másik nagymama már Benivel volt, így csak az izgalom maradt nekem.
19-én aztán meg is született Leila hercegnőnk. Pénteken már nem is mentem dolgozni. Csomagolnom kellett. Felborultak a karácsonyi tervek.
Szombaton még elmentem a nagybátyámékhoz Miskolcra, vittem a karácsony hangulatát. Szegények nagyon magányosak. Évek óta mi jelentettük nekik a karácsonyt. Talán csak 1-2 karácsony maradt ki, az elmúlt majd 40 évből.
Vasárnap pedig indultam Dunavarsányba. Onnan Leiláért mentünk a kórházba.
Zsófi szerencsére sokkal jobban viselte a szülést, mint vártam. A pici pedig igazán jó baba. Igaz nem szeret az ágyában lenni. Igényli a társaságot, hogy érezze a test melegét.
Meglepett, hogy felismeri Beni hangját. Megnyugszik tőle.
Hát ott voltam Náluk karácsonykor. Gyönyörű hagyományaik vannak: A Jézuska hozza a fát és a díszeket 24-én reggelre. Beni már hajnalban felébredt rá, és boldogan rohant a szüleihez.
Együtt díszítettük. Szép lett. Bár szerintem ritkán lehet csúnya karácsonyfát találni. A nagybátyámék igazán furcsa kis karácsonyfájára is jól esett nézni.
A délutáni alvás utánra érkezett meg az Angyal az ajándékokkal.
Mivel én már jócskán megkaptam a karácsonyi ajándékot, így természetes volt számomra, hogy ez elsősorban a gyerekekről szólt. Igen, tökéletesen igaz a mondás: jobb adni, mint kapni.
Jól esett látni, hogy jól sikerültek az ajándékaim, hogy örömet okoztam.
Beni pedig igazi gyerek módjára bontotta a csomagokat, és mindennek nagyon örült.
Nekem pedig régi karácsonyok jutottak eszembe, amikor Zsófi csücsült babakocsiban, és aludt el békésen. Peti ujjongott, édesanyám, a nagybátyámék, a nagyapám is együtt örült velünk.
Szóval megpihent a lelkem.
Másnap Timiékkel találkoztam. Végtelenül bántott, hogy Zsófi csúnyán elutasította őket. Remélem csak a bátyja, sógornője iránti érzések, és nem féltékenység motiválta.
Így Harasztiban, a benzinkúton cseréltünk csomagokat.
Aztán Petiékhez voltam hivatalos. El akartak menni, és rám szerették volna bízni a legkisebbet, de az élet ezt felülírta. Hedvignek begyulladt a füle, és az anyja maradt vele. Így elmehettem a fiammal és a 2 középső unokámmal az Uránia moziba, a Balsoj Diótőrő előadásáról készült felvétel vetítésére.
Mesés maga az előadás, jobban lehetett látni, mint bárhonnan a nézőtérről. Csodálatos az Uránia mozi díszterme. Kényelmes, és sok színházunk építhetné így át a nézőterét, mert jól lehet látni.
No és ott volt a fiam, aki bizony hiányzott nekem. A két kicsiről nem is beszélve. Úgy csacsogtak, ahogyan csak szeretni lehet őket. Fogták a kezem, és éreztették, hogy örülnek nekem.
Boldog voltam.
Izgultam visszafelé, mert Petire hallgattam, és olyan úton mentem, amerre még nem jártam. Jó.
Tele örömmel értem vissza.
Ott hideg zuhanyként fogadott, hogy kitört valami békétlenség az én kirándulásom miatt.
Beni is mintegy levált rólam. Már nem jött puszit adni, átölelni.
Hát másnap miután elvittem Zsófit varratszedésre a kórházba, egyszerűen összepakoltam, és eljöttem.
Tanulság: Külön program, csak a kirándulás végén lehetséges. Maximális tartózkodási idő 5 nap, akkor is, ha szükség lenne rám. Vissza lehet menni, de közben szünetet kell tartani.
Igen, tökéletes karácsony volt, mert nekem még soha semmi sem sikerült felhőtlenül.
Ó itthon Attila már nagyon várt. Nagyon hiányoztam.
Szombaton szépen kitakarítottam, kimostam.
Vasárnap hazafelé menet bejöttek hozzám Timiék. Végre élvezhettem a kicsit. Mosolygott rám, ismerkedett velem.
Timinek szüksége van rám. Szeret engem, és én is őt. Attila (az ő Attilája) mindent megtesz a felesége kedvéért, hát elfogadott engem is.
Szóval igazán bearanyozták a napom.
Végre pihenek. Főzök. Jó ebédeket, kocsonyát. Tegnap még Lengyel tojást is csináltam magamnak.
Attila pedig szinte minden este itt volt, legalább vacsorázni, kicsit beszélgetni.
Ha igaz ma este együtt búcsúztatjuk az évet, és köszöntjük az újat.
Vajon miből hoz többet: könnyből, vagy mosolyból. Hátha kisüt a nap, legalább a lelkemben.
Ambrus unokám jut eszembe. Azt mondta pesszimista akar lenni, mert mindig minden rosszra fel kell készülni. Mondtam, hogy inkább a gyöngyöket kell keresni.
Ideje komolyan venni a saját tanácsomat :)
B.Ú.É.K
