Lassan ehhez is ért mindenki.
Elvállaltam egy alapítvány könyvelését. Egy kedves ember kért meg, szerettem volna örömet szerezni neki.
Jó későn kaptam meg az anyagot. Olyan körítéssel, hogy azt hittem néhány estés munkám lesz vele.
Az ár pedig igazán csekély, ez már a jótékonyság kategóriája.
Aztán kiderült, hogy az anyag jóval több, mint vártam, gyorsabban is el kell készülnöm vele. Gondoltam belehúzok, utálok késni, szeretem betartani a határidőt. De már újabb feladat érkezett. Ha így folytatják, akkor folyamatos elfoglaltságot biztosítanak, ugyanakkor a fizetés még szóba sem került.
No igen ez az én formám.
Gyűjteném a könyvelendőket, hogy legyen mit tennem majd nyugdíjasként, de igazából keresetkiegészítésre lesz szükségem. Tennivalót mindig is találok magamnak, nagyon ritkán unatkozom.
Most aztán fel van adva a labda: leadjam, vagy beletanuljak?
Egyáltalán szabad ilyen emberekkel kezdeni, akik semmibe nézik ezt a munkát?
No meglátjuk. Óriási kudarcként élem meg, hogy nem tudok megfelelni. Tényleg nem tudok? Egyáltalán érdemes erőlködni?
Ma akkor is befejezem.
Még 1 hónap maradt, és a zárás.
Azt hiszem ideje lenne a statisztikákért, zárásért legalább 1 havi díjat felszámítani.
