Az utóbbi napokban valóban ragyogtam. Boldog voltam. 

Azt hiszem nekem ezt nem szabad.

Pedig ma bejöttek a nyugdíjasaink. Olyan jó hangulatban beszélgettünk. Csönd volt és békesség.

Bár már akkor kezdődött. Mindenki örömmel mesélte nyári élményeit. Az egyik Szicíliában járt, a másik Montenegróban, a harmadik Visegrádon, a negyedik is valami gyógyfürdőben. 

Nem az fájt igazán, hogy gyakorlatilag szinte sehol sem voltam, hanem hogy mostanában esélyem sincs rá, hogy bárhová is menjek. 

Jól is van ez így. Jól bevállaltam magam munkával, kesergésre sem lesz időm.

Örömmel hívtam Attilát. 

Azzal kezdte szinte, hogy pucoljam ki a kocsim, mert már megint piszkos kezd lenni. 

Több gondolat kavargott bennem: ezt bizony férfi dolognak tartom, és nehezemre esik megcsinálni, ma meg szerettem volna már hazajönni, és aggódtam azért is, kapok-e parkolót, mert itt a ház előtt bizony estefelé teltház van. 

Másrészt arra gondoltam, ha nem teszem meg, abból újabb vita, keserűség keletkezik, amiből már nagyon elegem van. 

Itthon ráadásul anya várt, alig tudott ajtót nyitni. Szédül. Szegénykém rossz napjait éli. Rosszul hall, és mintha nem is a hangerősségtől függne ez, hanem valami értésbeli probléma van. 

Gyors vérnyomás mérés után rádöbbentem, segíteni nem tudok, de ha itthon maradok, akkor sem ülhetek le dolgozni, létezni, hát elmentem kocsit mosni.

Igen, piszkos volt. Messze nem annyira, mint a múltkor, hát csak megtörölgettem, kiporszívóztam, kiszórtam a szemetet. Kívülről inkább szakemberekre bíztam a mosást. Nem is igen volt más választásom, mert annyi autó várt mosásra, hogy egyetlen hely sem volt. Persze szinte csak férfiak. Csupán egyetlen vagány nő subickolt egy fekete Fordot. 

Most gyönyörű. Elhittem, hogy valami csodaviaszt is fújtak rá. Ennyi pénzért akár jó is lehetne. 

Csak elvitte a víz, a szél a jó kedvemet. 

Ennyire fontos ez? Kell ez nekem? 

Én vagyok az autóért, vagy az van értem? 

Ó lehet igaza van. Szombaton elutazom, jobb lesz így. De ér ez ennyit? 

Persze a védett jó kis helyem már foglalt lett. Igaz kaptam egy nem is rosszat. Az utolsót. 

Akkor is rossz kedvem van. Jó, hogy nincs itt mellettem. Most jobb is így. 

No jobb lesz, ha nem is gondolom tovább, mert még magam is megbánom döntésekre jutok.

Inkább kisírom magam. 

Szóval ennyit az én jó kedvemről, boldogságomról.