Ma 13.-a van.

Le akartam írni, hogy kínlódtam a konyhafüggönyömmel, és be kell látnom segítséget kell kérnem. 

Lenyelte a blog. 

Alig vártam, hogy hívjon Attila. Vágytam a mi meghitt beszélgetésünkre. Hát jó későn hívott és nem is szeretnék emlékezni sem rá. 

Soha többé nem fogom leírni, hogy boldog vagyok.

Nekem az legfeljebb röpke percekre, órákra adatik meg. Akkor is sokszor csak önáltatás, hazugság.

Vagy egyszerűen csak 13-án nem kell semmit komolyan venni? 

Minden estre fáradt vagyok. A lelkem fáradt. 

Lehet, hogy valóban értéktelen vagyok? Lehet valóban senkinek sem kellek?

Ó persze, még dolgom van.Csak a súlypontokat kell erősen áthelyezni. 

Azért jó lenne tudni egy biztos módszert, hogyan lehet véget vetni a dolgoknak, hogyan lehet kilépni, ha már elintéztem, amit még kell.

Vagy egyszerűen csak félre kell húzódnom, hagyni mindenkit békességben. Lehet ez a megoldás. 

Furcsa lesz kicsit, hiszen megszokták tőlem, és én is megszoktam, hogy cselekvő részese vagyok a dolgoknak

Most nagyon el vagyok keseredve. Potyognak a könnyeim, képtelen vagyok abbahagyni a sírást, pedig pihenni kellene, holnap dolgom van.

Egyszer volt egy film: Moszkva nem hisz a könnyeknek. Igen, senki sem hisz. Semmit sem old meg, semmi sem változik..