35 éve születtél. Kimondhatatlanul vártunk. 

Látod már nem is emlékszem pontosan hogyan is folyt le a terhességem, de bizony sokszor maradtam otthon, pihennem kellett.

Arra viszont emlékszem, hogy aznap orvosi vizsgálatra mentünk. Valami megváltozhatott rajtam, bennem, mert a doki nem ismert meg. Az is lehet, hogy másfelé jártak a gondolatai, és egyszerűen türelmetlen volt. Elküldött.

Alig értünk haza, apád dolgozni ment, én pedig kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, és tojásos túrót majszoltam. Azóta se ettem olyat, pedig akkoriban nagyon szerettem: kikevertem a tojást egy kis cukorral, és mindezt belekevertem a túróba. 

Valaki vendégségbe jött hozzánk. Felkeltem kikísérni, mikor éreztem nem tudom befolyásolni a "pisilést", azaz lehet ez nem is az? -boldog izgalom futott végig rajtam. 

Kiderült, hogy délelőtt elfelejtettünk tankolni. Ráadásul a kocsi sem indult úgy, ahogyan szerettük volna. No és nekem is egyre érezhetőbb fájdalmaim lettek.

A kórházba érve abban reménykedtünk, hogy már hamarosan megismerhetünk. Lehűtötte a hangulatunkat, hogy az orvos másképpen gondolta. Még a kórteremben helyeztek el, hazaküldték apáddal a láncomat, gyűrűmet.

Abban a kórházban az volt a rend, hogy a kórtermekbe hozzátartozók kivételesen sem mehettek be. Ma ez olyan furcsa, de akkor jól is esett. A katona feleségeket védték vele, hogy békesség vegye körül azokat a kismamákat is, akikhez nem jöhetett el épp a párjuk. 

Apádnak is haza kellett menni, nem állhatott meg az élet, dolgozni kellett. 

Keservesen telt az éjszaka. Egyre kevesebbet tudtam pihenni. Hajnalban végre bekísértek a szülőszobába. 

Akkorra már komoly fájdalmaim voltak. Biztattak legyek türelmes, már nem soká megindul. 

Közben a mellettem lévő ágyra egy fiatalasszonyt hoztak. Vele példálóztak, hogy egy hangja sincs, pedig jóval erősebb fájásai vannak. 

Hát lehet, hogy a műszerek ezt mutatták.

Hamarosan meg is szült. 

Reménykedtem, hogy végre rám is figyel már valaki. 

Az orvosom is előkerült. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Aggódtak. 

Végül csak elkezdődött. Megszülettél végre.

Minden fájdalmam elmúlt. Csak arra figyeltem mit mondanak rólad. 

Arra vágytam, hogy fiú legyél. Annyira féltem a csalódástól, hogy a fiúkról szóló specifikus részeket átlapoztam. Gondoltam, majd elolvasom, ha már velem leszel.

Mérhetetlen boldogság töltött el. Igen, arra vágytam, hogy ott legyen az apád, hogy örüljön velem.

A mellettem lévő ágyon ott szenvedett a korábban szült kismama. Szegénynek amilyen gyorsan zajlott le a szülése, olyan erős fájdalmai lettek utána. Most neki mondogatták, hogy vegyen példát rólam.

Hamarosan bevittek a szobába. Igazán jól éreztem magam. Dél lett, mire szóltak, itt van a férjem, ha ki tudok hozzá menni, akkor találkozhatunk. "Rohantam" hozzá. 

Alig pár perce beszélgettünk, mikor egy ápolónő jelent meg: 

Kismama, ha lemosdik, akkor a következő szoptatásra beviszem a kisfiát. 

Bizony úgy emlékszem köszöntem, de apád szerint sarkon fordultam, és mentem zuhanyozni, hogy minél hamarabb megismerkedhessek VELED.

Nagyon pici voltál. A te gyerekeid jóval nagyobbaknak születtek. Fekete hajacskád volt. Nagy kék szemeid. Gyönyörű formás baba voltál. 

Te voltál a sztár, a legkisebb, és legszebb kisbaba az osztályon. Akkoriban üvegfal mögött mutatták meg a gyerekeket. Sorra felemelték őket, és úgy lehetett megnézni. Téged mutattak utoljára. 

Akkor esett az első hó. Először csak szállingózott. 

Mi még 1 hétig voltunk kórházban úgy emlékszem.

Soha sem felejtem el azt a percet, amikor álltunk a liftnél kezünkben a bundás hurcoló, és benne te. Akkor lettünk igazi család. Akkor éreztem először, hogy valami gyökeresen megváltozott.

Amikor egy gyerek megszületik, egy anya, egy család is születik. 

Ó Te ezt már mind tudod, átélted. Nem szültél, de ott lehettél a feleséged mellett. 

Isten éltessen kisfiam, mert nekem Te mindig is a kisfiam leszel. 

Szeretlek mióta először ölelhettelek magamhoz.