Angol órán felmerült, hogy milyen karácsonyi szokások vannak nálunk.
Eszembe jutottak a régi szép idők. Amikor még családban éltem, a gyerekek kicsik voltak.
Egyik évben minden szobában volt karácsonyfa. A gyerekeknél tele figurális díszekkel, többnyire az én gyerekkoromból, hiszen nekünk mindig nagy fánk volt.
A mi szobánkba kerültek az én kedvenc díszeim. Ó ezek többsége is a régi készletből való volt.
A nappaliba kerültek az új, elegáns gömbök, amit egy téli kirándulás során Krakkóban vásároltunk. Persze mindenütt színes fények emelték ki a díszek szépségét, érdekességét.
Most ezek többsége azért itt lapul a szekrényben, akár elő is vehetném, de az idén másképpen gondoltam. Csak egy csokrot, vagy egy picike fenyőt szeretnék. Azt hiszem fenyőt, bár a talpakat mind otthagytam, mondván úgy sem fog kelleni.
Emlékszem a beigli sütésekre. Most nem sütöttem, nem is fogok. Helyette elkészült a sós mellé a "hókifli" persze diabetikus. Ha nem fog ízleni, majd megeszegetem.
Azért még mindig nincs karácsonyi hangulatom. Bent rengeteg a munka, feszített a tempó. Zsófiból is dől a panasz. Attila is zsörtölődik, vagy politizál. Bizony mindkettő lehangoló. Anya is a dolgok negatív oldalát találja meg. Pedig a karácsonyhoz mosoly kell, idő és türelem. Megtalálom vasárnapig?
Azaz meg AKAROM találni. Minden napot úgy akarok leélni, mintha az utolsó lenne.
