Húú akkoriban de tudtam volna írni. Mostanában nem vagyok formában. Meg a fejem is tele van mindenfélével. De megpróbálom.
Nagyon rosszul voltam. Ha néha alábbhagyott a hányingerem, akkor kábultan aludtam.
Arra ébredtem, hogy Attila hangját hallom a folyosóról. Hát mégis eljött hozzám. Pedig irtózik minden betegségtől.
Almát hozott. Szerette volna letenni a mellettem lévő asztalkára, de az véres volt. Valószínűleg előző nap a nekem adott infúzió, vagy a vércukor mérő, vagy a hajnali vérvétel. De akkor ezt mind valahogy el is felejtettem.
Attila felháborodva kereste a takarítónőt, aki erősen sértve érezte magát, és nagy nehezen törölte le az asztalkát, bizonygatva, hogy ő bizony mindent megcsinál, és az csakis az én vérem lehetett.
Gondolom mindegy, a lényeg az, hogy bizony le kellett volna törölni kérés nélkül is.
Aztán napokig nem ő takarított. Erősen hiányoltam, mert az utódja még kevesebbet tett, és azt is úgy, hogy maradjon másnak is. Csak azon csodálkoztam, hogy mégis egész tisztának volt mondható az osztály. A párkányt általában letörölték, de az alatta lévő radiátort már nem. Talán jobb is, mert belefolyt volna a fertőtlenítős lé oda is, ahová nem igen kellett volna.
Másrészt amikor felmosott olyan jó illat terjengett. Nem is tudtam, hogy a fertőtlenítős víz is lehet kellemes.
Bezzeg a többi takarítónő után nem lehetett érezni semmit sem. Csak aggódhattam nem-e csúszik el valaki.
Hát megörültem, mikor újra megjelent.
Pedig a leesett papírzsebkendőm csak ott maradt az ágy alatt felmosás után is. Én szedtem össze napok múlva, mikor már jól voltam, és észrevettem.
Aztán infúziót kaptam. Ó normálisan aludni is lehet mellette, csak az a rossz benne, hogy nem szabad mozogni.
Nekem sajnos tönkre ment az a beépített csövecske, és sajnos új helyet kellett keresni. Nagyon rosszak a vénáim, és mindenképpen ugyanarra a kezemre akarták rakni, így a kézfejemen találtak egy helyet. Olyan furcsa érzés: éreztem, ahogy áramlik az ereken keresztül az infúzió. Igazán kellemetlen volt, és bizony hosszadalmas.
Hát kínomban mindent megfigyeltem. Gondoltam szólok valakinek, ha rám nézne. Így figyeltem meg a takarítónőt.
Hozta a kocsiját. Aztán levette róla a vödröt, és elment vízért a folyosó másik felére. Közben szóltak neki, hogy vért kell venni valamiért tőle is. Hagyta hát a még el sem kezdett munkát, és ment vérvételre. Aztán valaki szólt, talán nem is neki, hanem valami nővérnek, és ő intézkedett. Addigra már 10 óra is elmúlt, de a takarítás még várta. Nem ért rá azzal foglalkozni, no és kilométer hiánya sem lehetett, mert épp eleget mászkált föl le. Igen, gonosz vagyok, mert mindent megbocsájtottam volna neki, ha rám néz, és nem kell megnyomnom azt a fránya nővérhívó csengőt.
Szóval dél körül aztán nagyon panaszkodott valakinek, hogy milyen nagyon sokat dolgozott, mennyire el van fáradva, és elköszönt. No igen, ezen az osztályon többségében fekvő betegek voltak. Kevés sétáló beteget lehetett látni, talán elegendő is volt ennyi a takarításból.
