Beteg. Fáj látni, hogy szenved, hogy mennyire összetört.
Amúgy képtelen vagyok eldönteni mennyire van rosszul. Kórházba vágyik.
Azt mondja ne vegyek ki szabadságot a gyerekek miatt, hanem akkor, ha őt viszem a kórházba, illetve, ha hozom haza.
Ha beszélgetek vele pillanatok alatt a tükrözés procedúrája a téma. Vacsora közben valahogy nehezemre esik hallgatni a rosszul sikerült beöntés részleteit.
Olyankor arra gondolok: édes Istenem én is ilyen leszek? Nem szeretnék megöregedni.
Lehet minden gondra megoldást jelentene, ha egyszerűen meghalnék. Bár most erősen rosszul járna a családom, mert bizony még dolgom van.
Bennem fájó emlékeket hagyott a kórház. Most hogyan fogok reggel, munka előtt bemenni, hogy biztosítsam, amit este már nem vittem be. De bármennyire is igyekeztem estére mindig maradt új kívánság.
Most ezt hogyan fogom megcsinálni? Akkor 9-re jártam dolgozni, és nyugodt szívvel eljöhettem 4-kor. Most alig tudok beérni 1/2 8-ra, és bizony ritkán jövök el 1/2 5 előtt.
Azon is aggódok, hogy a legutolsó kórházi kezelés egyszerű gyógyszerezésből állt. Orvost látni sem lehetett egész héten keresztül. Még azt sem tudtam megkérdezni miért is tartják bent?
Csak abban reménykedek, hogy talán eszébe jutnak az emlékek, és meggondolja magát, itthon marad.
Talán hat a gyógyszer, talán eszik, és erősödik.
Talán, talán...
