Pénteken láttam a Gárdonyi Géza színházban. Úgy emlékeztem, hogy egy kusza, unalmas olasz film volt, amit többször próbáltam megnézni, de erősen untam.
Elbűvölt. Mélységes emberség áradt az előadásból. Rácz János, a főszereplő igazán nagyot alakított.
Most újra néztem a filmet is. Gyönyörű. Bár a színház élőbb volt, közelebb áll hozzám az az adaptáció.
Bizony sokat változik az ember. Azt hiszem korán láttam, nem értettem, vagy még nem voltam vevő rá.
Igénylem a szeretetet, és talán épp ezért értékelem olyan nagyon.
Attila is meglepő mostanában. Lehet, hogy épp megszeret engem. Lehet épp az a legnagyobb értékem, hogy nem akaszkodok rá, hogy engedem, legyen úgy, ahogyan ő szeretné.
Hát legyetek jók, ha tudtok, és ígérem én is így teszek.
