Ó igen, a hó rosszabbik oldaláról akartam írni. Arról, hogy egyáltalán nem takarították a várost.
Rá akartak mindent tolni a lakókra. Persze vannak olyan emberek, aki bírják erővel, türelemmel és eltakarították a portájuk környékét, a hozzájuk tartozó járdákat, de nagyon sokan nem tették. No és az úttest, a buszmegállók senkihez sem tartoznak. Szombat óta nem esett a hó, és csütörtökre sikerült elfogadható állapotokat teremteni. Azaz némileg használható a dolog. Nem az igaz, mert sok helyen 1 sávra szűkült a közlekedés.
Aztán bosszantó volt az emberek viselkedése. Nehezen tűrték a méltatlankodást. Volt, aki szerint így minden jól van. Van jó cipője, fiatal, bírja magát. Nem is takarít, hiszen neki így nem okoz gondot a közlekedés. Még jól is esik csúszkálni kicsit.
Van aztán olyan is, mint a szomszédom. Neki a kertben még a fűszálak is ki vannak igazítva, de a portája melletti járdának szánt útszakaszt beültette, elkerítette. Persze nem hogy az úttestet, hanem a még kimaradt szűkös kis sávot sem takarította el, így aki biztonsággal akar közlekedni csak az úttest közepén teheti meg. Csak reménykedhet benne, hogy addig nem jön senki sem kocsival, amíg el nem botorkál az útkereszteződésig.
No igen, vannak olyanok is, akik élnek a helyzettel és panaszkodnak akkor is, ha nincs is rá okuk. Felhánytorgatják, hogy csúszik a Dobó tér, de hát igazából az nem közlekedési útvonal.
Bosszankodtam azon is, hogy nagyon sok a munkám, épp csak aludni járok haza. Ráadásul busszal.
De mára minden mérgem elszállt. Reggel felébredtem 1/4 5-kor. Azt hittem vége van az éjszakának. Ám olyan sötét és hideg volt, hogy jól esett visszabújni a takaró alá és el is aludtam. Jókedvűen ébredtem. Most pedig 100 ágra süt a nap. Remélem olvad ez a fagyos világ.
Ideje takarítanom, mert megint jönnek a háznézők.
Szeretném eladni, mert bizony nehéz helytállni. Különösen ebben az időben érzem milyen nagy gond egy családi ház. Ugyanakkor sír a lelkem. Fáj, mert jó itt lakni. Élvezem a nagy, kényelmes teret. Jó kinézni a kertre, szeretem a növényeket. No és roppant kellemetlen számomra ez a ház mutogatás. Mintha le kéne vetkőznöm. Valahol átlépik a szuverenitásom határait. Gyűlölöm, hogy véleményezik. Még azt is, ha dicsérnek valamit. Ez az én világom.
No megyek, mert holnap is jönnek. Elveszik az időmet, kedvemet.
Másrészt milyen jó, mert már hetek óta halogatom a takarítást, képtelen vagyok úrrá lenni rajta.
