Tegnap kezdődött, kb akkor, amikor felébredtem. Mire kikászálódtam az ágyból, már tudtam busszal akarok menni munkába.
Furcsa, de semmi düh, harag nem gyúlt a lelkemben. Örültem a fehérségnek. Még azt sem bántam, hogy vizes lettem.
Aztán kicsit elkeseredtem, mert nem ment be a városba a busz, kerülővel más útvonalon közlekedett. Baj nem történt, mert szinte a munkahelyem mellett tett le, csak a reggeli séta maradt el.
Egész nap esett.
Nosztalgiázni kezdtem akaratlanul.
1987-ben is így szakadt. A kisfiammal töltöttem néhány napot Mátraházán a Honvéd Üdülőben. Az apja onnan ment dolgozni. Terhes voltam a lányommal. Az utolsó napon kezdett így szakadni a hó. Egy óriási ólomüveg ablak mögül néztem a fenyőket, ahogyan belepi a puha fehérség. Soha sem fogom elfelejteni azt az élő képet.
Most is egy szép helyről néztem a hóesést. Itt ágas-bogas fák ágai kaptak fehér díszítést. Ó igen, meg kéne néznem milyen fák is ezek.
Szeretem a most már egyetem épületét. Jó végigsétálni a folyosókon, kinézni az ablakon a belső udvarra, vagy épp az irodából a fákat figyelve.
Szeretek itt dolgozni. Ritka jó a hangulat. Csönd és békesség van, ami még a sokszor megfeszített figyelmet igénylő munkát is elfogadhatóvá teszi.
Hamarosan eldöntöttem, lemondtam a mai órámat. Ettől kettős érzés kerített hatalmába: Egyrészt egyfajta megkönnyebbülés, mert egyszerűen fáradt vagyok. Másrészt úgy éreztem ideje, hogy vége legyen ennek a napnak, mert elfáradtam.
Elmentem ebédelni. Be kellett érnem egy gulyáslevessel.
Épp visszaértem a buszmegállóba és azon töprengtem leszálljak-e valami kaját venni, mikor jött egy 8-as. Ó ez szinte a házunk mellett áll meg, így eldöntöttem, jövök haza.
Filmet néztem, és kötöttem.
Reggel olvastam, hogy a városban leállt a helyi közlekedés.
Ma aztán kisütött a nap. Olvad, de még mindig sok van, és gyönyörű. Csak meg ne fagyjon, mert akkor aztán csúszkálhatunk.
Igen, ki kéne mennem, sétálni kéne, hiszen olyan gyönyörű, de még megfürödni sincs kedvem.
Pedig kitakarítottam a fürdőszobát. Igazán csábítóan tiszta.
Ha nem szégyellném hóangyalt csinálnék. Igaz félek kipróbálni, mert hogy állok fel.
Milyen jó is ez a kényszerszabadság. Lehet azért esett, hogy lassítsak, hogy álljak meg kicsit.
