Az, hogy szétfagyott valami, és van egy kis tócsa, hogy nem lehet használni, az semmi ahhoz képest, ami kedd délután fogadott.
Ömlött ki az ajtón a víz, folyt az úttesten, óriási jeget hagyva maga után.
Beléptem a személyi bejárón, és a küszöb magasságáig állt a víz. Már ez is elrémített, aztán a fürdőben ömlött. Persze a küszöb magasságáig. Talán a hangja tette igazán ijesztővé.
Vártam a szerelőt.
A szomszéd csöngetett. Nem igen beszélünk, a nevét sem tudom. Ott állt a kapuban a kislányával. Figyelmeztetni akart, de miután mondtam várom a szerelőt, és látta a tanácstalanságom, bénaságom, próbált segíteni. Legfőképp erőt vett magán, lemászott az aknába, és elzárta a vizet.
Mire kicsit szétnézett, addigra megérkezett a szerelő is.
Félelmemben igyekeztem szóval tartani a kicsi lányt. Féltettem, nehogy valami baja legyen. Hát mondtam neki: Látod Julcsi milyen jó Neked, hogy ilyen ügyes apukád van.
Mire a kislány csodálkozó szemekkel válaszolt: Hát Te miért nem veszel egyet?
Szóval a két pasi hamarosan megállapította, hogy nincs is olyan nagy baj. A szerelő eldugaszolta a fürdőszoba csapját, így meg lehetett nyitni a többi csapot, bár a zuhanynál is van valami, attól még szerencsére működik, és nem folyik a víz.
Aztán kezdődhetett a helyreállítás. Persze anya szokásához híven dirigált nekem.
Lehet épp ezt unta meg a szerelő, és beállt, sőt átvette tőlem a takarítás nagyját.
Hamarosan eltűnt a tenger, tulajdonképpen fel is lett takarítva.
Közben itt volt a biztosítós. Minden rendben. Indulhatok dolgozni.
Anya: mégy dolgozni?
Úgy tekinti, mintha a homokozóba indulnék játszani.
Elmúlt a baj, most már megint csak 10 éves kislány lettem a szemében.
Mellesleg a csapnál még mindig folyik valami, és sajnos a zuhany is folyamatosan csöpög.
A kifolyt jéggé fagyott vízre hó esett. A biztosítós is elesett rajta. Felszórtam ugyan, ahogyan tudtam, de félek ebből nagy baj lehet.
