Most az íróasztal került sorra. Ideje volt kihúzgálni minden drótot, mert bizony elég kesze-kuszaságban voltak itt az asztal alatt. Most az a kényszerképzetem, hogy jobb. Kiszabadult egy elosztó is. Semmi szükség rá. Pont jó lesz a fürdőbe, hiszen ott nem tudtam egyszerre működtetni a lámpát a sütővasam és a hajszárítót. Hogy ez nem valódi probléma? Egy pasinak biztosan nem, de nőtársaim ezt pontosan értik.
Szóval aggódtam a sok kihúzgált drót miatt. Meg a kihúzgált számítógép miatt. Hát most kipróbálom. Úgy tűnik minden rendben.
Szétválogattam a papírjaimat is, most mindjárt értelmes helyet keresek a kupacoknak. Aztán jöhet az ablak.
Itt fenn rettenetesen ócskák az ablakok. Igen, a célnak tökéletesen megfelelnek, csak pucolni nehéz, és elég reménytelen munka, mert soha sem lesz igazán szép. A függönyöm viszont gyönyörű. Még mindig nagyon szeretem. A sötétítő pont olyan, mint a fal, és egyben van. Vasalni sem kell, csak egyszerűen visszaakasztom mosás után. A másik függönyről mindig eszembe jut, hogy nem tetszett. Ez volt a kínálatból a legjobb, de elégedetlen voltam. Aztán feltettem, és életre kelt. Olyan, mintha ide lett volna tervezve. Ó semmi extra, csak néhány hímzett levél.
Az utolsó szekrény még anyáé volt. 3 éves lehettem, mikor készült. Akkor költöztünk Gyöngyösre, és az egyik szobában egy beugró volt, ami könyvszekrény akart lenni.
Itt nem lehetett egymásra rakni a 2 részt, így az alsó ide került, a tetején szépen mutatnak a virágok, egyébként meg elnyel egy csomó játékot. Kicsit tartok is tőle, mert most ki akarom szórni azokat, ami tönkre ment, nem használható. Mikor idejöttünk szegénykém eléggé ütött-kopott volt, Egyik gyerek sem szerette volna. Hát áttapétáztam. Akkor meg azért folyt a harc, kié legyen.
No igen, lassan készen leszek, és van még 2 napom. Lehet belefogok a 3. szobába. Rettenetes.
No szóval eddig rendben
Anya szólt: kész az ebéd. Mennem kell.
