Lehet már írtam róla.
Évekkel ezelőtt is így volt, csak most már romlott a helyzet. 2 gyerekével utazik. A kislány olyan 10 éves forma, a kisfiú még talán csak 2-os lehet.
Szemmel láthatóan mindent igyekszik megadni nekik. A reggeli nevelés a buszon nem igen maradhat el.
Így a gyerekeknek eszükbe se jut bárkinek is átadni a helyüket, sőt a táskáik külön széket foglalnak el.
Talán Szilvinek hívják. Csinos lehetett, sportos alakú, szép arcú. Először a szemei vesztettek a fényükből. Aztán a haja vált kicsit extrémből, festett, általában kissé zsírossá. Majd élesebbé váltak a ráncai. Ha így folytatja lassan jóval idősebb lesz a koránál.
Már látszik rajta a magány. Keresi a fiatal férfiak tekintetét, szeretné magára hívni a figyelmüket, olyankor különös, eszelős fény villan át az arcán, és annak is elmegy a kedve a beszélgetéstől, aki a gyerekek miatt megszólította, vagy válaszolt neki.
Hangosan egrecíroztatja a gyerekeket. Mindent jobban akar tudni. Élni szeretné a gyerekei életét. Legszívesebben ő menne helyettük iskolába. Elvárja, hogy mindenről beszámoljanak. Szerencsére csak az órák légkörébe érezhetünk bele. A gyerekek sokszor feszengenek is rendesen.
Nem is régen a szorzótáblát tanultuk napokig.
Egyszer a papával is beszélhettünk telefonon. Megtudhattuk, akkor is, ha nem érdekelt, hogy a papa a város másik végében él. Van kocsija is, azzal jár dolgozni, és nagy ritkán viszi el a gyerekeket.
Rettenetes. Szerintem a gyerekeknek is az.
