Igen, már ezredszer panaszkodom. Ha nem tehetném megfulladnék.
Anya igazi energiavámpír.
Karácsonykor itt voltak a bátyjáék. Készült rettenetesen. Mindent felforgatott, mert hogy ők az igazi vendégek.
Ajándékról azért gondoskodjak én, meg hát sok minden másról is.
A havi pénzemet, hozzájárulást a rezsihez nem adta ide, mondván túl hamar kapta meg a nyugdíját, soká lesz január vége, nem kell hát az nekem.
Persze ajándékot sem vett. Amit én vettem ki se próbálta, meg se nézte. Nem kell neki.
Aztán Petiék jöttek. Nem szereti a menyem, de úgy tűnik a dédunokáit sem. Furcsa volt, nehézkes.
Persze főztem, vásároltam, de azt hiszem, ha a csillagot hoztam volna le az égről, akkor sem lettem volna jó.
Ma el akarok menni itthonról. Ok, megértettem, ide ne jöjjön senki sem. Jobb is, nem szeretek konfrontálódni vele, de szerencsére Attilának önálló lakása van, senkit sem zavarunk, senkihez sem kell alkalmazkodnunk. Épp elég nekünk magunkat megszokni, elfogadni.
Anya hozzászólása: Mit mondanak rólad. Miért is? Kinek mi köze van hozzá hová megyek? No és ki foglalkozik vele? Kire tartozik?
Miért is kell nekem 57 évesen örökké lelkiismeret furdalást érezni? Miért is vagyok én mindig rossz, csúnya, buta, és minden negatív?
Azt hiszem azért nem vagyok szerethető, mert én ezt gondolom magamról. No és hogy ez véletlenül se változzon, arról anya gondoskodik. Csakhogy lázadok.
Gyönyörűen süt a nap. Attila vár, és gondoskodni szeretne rólam.
Szerencsém van vele, hiszen eltűrte, hogy a nagybátyámékkal töltöttem a karácsonyt, a gyerekeimmel szilvesztereztem. Igen, ideje, hogy neki is adjak a jókedvemből, magamból. Megérdemli. Igen én is megérdemlem.
