Megtörtént.
Megkereszteltük Benit.
Szerencsétlenül indult. Itthon maradt a telefonom. A mai világban nyomorult tud lenni az ember egy kütyü nélkül.
Mivel nem volt nálam, a templom még zárva volt, mikor megérkeztem, letelepedtem a templom melletti árnyékos lépcsőn, és csak akkor bújtam elő, mikor már biztos voltam benne, hogy ott kell lenniük.
Lehet semmit sem veszítettem.
A másik nagymama feketében kókadozott, és az istennek sem akart bemenni az enyhülést adó templomba. Mikor bejött persze csak úgy tudott leülni, hogy jócskán arrébb kellett húzódnom. De hát nem rólam szólt a történet, hanem a gyerekről.
A nagyapja nem is jött el. Nyaral. Mert megérdemli. Neki nincsenek kötelezettségei.
Beni tündéri volt, mint mindig.
Aztán az apja is elköszönt. Focizni ment.
Zsófiékhoz így csak a barátnői a párjaikkal és Petiék jöttek el. Így is sokan voltunk.
Jól esett beszélgetni.
