Ma eljött Gyuri a holmijáért. Lopva, amikor nem voltunk itthon. Nem mert találkozni velünk.
Elvitt mindent, persze a kiürült üvegeket itt hagyta. Legalább a szemetest megtalálhatta volna vele.
Se egy levélke, se egy szál virág, vagy egy jelzés, hogy sajnálom, hogy kár, hogy így alakult.
Sértve megalázva érzem magam.
Tudtam, hogy eljön ez a nap, tudtam, hogy szembe kell vele néznem, de azért másképp képzeltem.
Gerinctelen.
Ó igen, mindez igaz, csakhogy én szerettem. A szívnek pedig hiába mondja az ember, hogy mától nem szabad szeretni.
Egy álom foszlott szét.
Most dühös vagyok. Mérhetetlenül dühös, mert hagytam magam, mert megszerettem.
Lehet jó is, hogy nem találkoztunk. Nem látott sírni. Úgy sem tudtam volna megállni.
Talpra fogok állni, lesz újra kocsim is, lakásom is. Igen, erős vagyok nagyon is. De most csak sírni szeretnék.
Holnap mehetek Pestre, vár az új életem, talán ott tiszta lappal kezdem
