1994 szeptemberében kezdtem főállásban tanítani. Mindjárt osztályfőnök is lettem, egy 5. éves osztályt kaptam. Mindenki ott érettségizett, és talán csak 1-2 ember jött más osztályból.
Szerettem őket.
Azóta minden érettségi találkozójukra meghívnak. Sőt, voltak olyanok, akik nem is ismertek, mégis kérték tekintsem őket tiszteletbeli 5. évesnek. Ó ez még az első találkozón történt, amikor felbontottuk azt a bort, amit nekem palackoztattak, azzal, hogy felbontandó a találkozón.
Ma is ők találkoztak.
Megismertem őket, és ezer emlék jutott eszembe. Talán a legaranyosabb:
Szokás szerint csupán a teremkulccsal mentem órára. Bontott órára nehézen jutott hozzá az ember a naplóhoz, bevallom nem is nagyon kerestem. Másra pedig nem volt szükségem. Pontosan tudtam mit akarok mondani, hol tartottunk, és még azt is kinek mi a gyengéje, mire kell figyelnem.
Az egyik kolléga rám is szólt: hol a jegyzetem, az óravázlatom. Már épp elszégyelltem volna magam, mikor az egyik lány megszólalt: Tanárnő jegyzet nélkül is jobb órát tart, mint sok más tanár az iskolában.
Ma bevallották, hogy tartottak tőlem. Elmesélték, hogyan csipkedték véresre magukat, mert vérvételre hivatkoztak, hiszen nem merték bevallani, hogy az esti buli miatt aludtak el.
Mesélték, hogy akkor is valami csibészséget csináltak, és megfelelően meg is szeppentek, mikor megláttak. Azt mondták roppant szigorúan léptem a terembe, de a végére elnevettem magam. Nem emlékszem a jelenetre, de az tény, hogy mindig is a szeretet erejével próbáltam nevelni őket.
Magasra tettem a mércét. Tanulni, tudni kellett, de megértettem sok mindent, és toleráltam is.
Ma végre (20 év után) megmondtam Gyurinak, hogy ocsmány pólóban jött suliba, és nem tudtam hogyan mondjam meg neki.
Szerencsére többnyire elégedett, kiegyensúlyozott, boldog emberek lettek. Talán egyetlen 1 hagyta el a pályát végképp.
Kevesen váltak el, és azok is megtalálták már a párjukat.
Ó igen, furcsa volt végigsétálni a folyosón, ahol olyan régen nem jártam már. (2010-ben jöttem el, azóta nem is jártam ebben a teremben)
Bár ezt a gombavatót még nem láttam, mégis benne volt az ünnepség hangulata, ahogy azt megszoktam az iskolában töltött 16 év alatt.
Jól esett érezni, hogy adtam, hogy megmaradt nem csak a tudás, hanem az én elveim, értékeim.
No még nem is jártam ebben az étteremben. Igazán szép hely, és nagyon finom volt a vacsora:)
