Tegnap kérdeztem Tőled melyik lesz a mi napunk. Visszakerestem. Julius 9-én toppantál be az életembe igazán. Igen beszélgettünk, találkoztunk is korábban, de azt hiszem akkor született meg az a kapocs, ami összeköt minket.
Tudom, hogy magad sem tudod miért épp hozzám jöttél azon a számodra elég zaklatott napon. Azt hiszem az én nyugalmam, jó kedvem lassan átragad Rád is. Igen, megvan annak is a lehetősége, hogy mikor majd kipihened, összeszeded magad majd rájösz, hogy nem én vagyok a párod, a társad. De akár arra is rádöbbenhetsz, hogy bizony nagyon is jó nekünk együtt.
Talán, az is lehet, hogy megszeretsz engem, Hogy bennem találod meg azt a társat, akivel jó lenne akár megöregedni is.
Nem kell figyelmeztetned a hibáimra, attól ebizonytalanodok, és ügyetlen, gyámoltalan leszek, azt is elrontom, amit egyébként jól tennék. Azt hiszem nekem a pozitív megerősítésre van inkább szükségem.
Igen, nagyon érzékeny vagyok. Túl sok sebet szedtem össze ahhoz, hogy féljek, hogy készenlétben tartsam a tüskéimet, vagy legalább a páncélomat. De ahogy a teknősöknek is hiába van kemény váz a hátukon mégis sérülékenyek. Még a sünik se tudják igazán védeni magukat. Ha épp összegömbölyödnek nem tudnak másra figyelni, ha pedig elfeledkeznek a gombóc formáról, akkor könnyen áldozattá válnak.
Hát meglátjuk.
