Gyerekkoromban édesapám korán reggel vízzel locsolt meg. Nem szerettem. Hideg volt, és én még úgy lustálkodtam volna még. Kelni kellett, várni a locsolókat, akik persze nem igen jöttek. Egyedüli gyerek voltam, a szüleim elég elzárkózva éltek. Mitől is változott volna meg mindez pont húsvétra?
Pedig úgy irigyeltem azokat a lányokat, akik csak úgy bűzlöttek a kölnitől másnap az iskolában.
Aztán elég hamar már csak egyetlen locsolót vártam. Ő jött is rendületlenül.
Amikor kislányom született, szerettem volna, ha többen jönnek hozzánk. Komolyan igyekeztem meghívni mindenkit, akit csak lehetett. Főleg Kinder tojást vettem.
Zsófi viszont messze nem igényelte. Nem szerette ezt az ünnepet. Főleg a büdös illatkavalkádtól írtózott.
Ha belegondolok én is vettem a fiúknak kölnit. Nem sikerült mindig jó illatút venni. Önvédelem volt, védtem a saját készletemet.
Egyszer még fiatal voltam, mikor kaptam egy Fa kölnit. Imádtam az illatát. Eredeti francia volt. Aztán valahogy ritkán vettem, és nagyon megválogattam milyet. A citromos, friss illatokat szerettem. Hát zokon esett volna, ha a fiúk ezzel locsolkodnak. Így is sokszor estek áldozatul. Miért van az, hogy egy férfi 100 kölni közül is pont azt választja ki, amit az ember nagyon nem szeretne elpocsékolni?
Lehet ezért szoktam rá a parfüm dezodorra? Évekig használtam egy márkát. Szerettem az illatát. Ausztriában lehetett kapni, és valahogy úgy hozta a sors, hogy jártam ott, mire fogyóban volt. Ma már nem csak ez az illat tűnt el, de a kirándulások is.
Életem második igazi kincsét, az első parfümömet egy kedves barátomtól kaptam. Még mindig van belőle kicsi. Pedig nagyon szeretem az illatát, és használom is. Remélem a barátságunk nem illan el, mire elfogy. Ők laknak Baján.
Mára aztán már igazán megváltozott minden. A locsolás, a játék, már csak az emlékeimben él. Már csak mesélni tudok róla. Nincsenek se büdös, sem jó illatú kölnik, nincsen hideg víz, pedig a mai frizurámnak még az sem ártana.
Nincs vendégség, nem is sütöttem. Nem is várok senkit sem.
Csöndes lett az ünnep.
Még jó, hogy Zsófi hozott sonkát. Én bizony elfelejtettem venni. Kalácsot sem sütöttem. Pedig volt olyan, hogy kalácstojástartókkal, festett tojásokkal, sonkával terített asztal várta a családom reggel. Nem maradhatott el az ünnepi teríték sem. Még nyuszi szalvétagyűrűt is csináltam.
Most míg itt ülök a gép elött rendetlenül az ágy szélén, a lányom még magára csukta az ajtót, semmi mozgás, csak a csönd. Anyukám meg lent motoszkál. Csukogatja az ajtókat, hallom a zajokból, hogy fel van háborodva, hogy még nem keltünk fel.
Pedig senkit sem várunk. Nem is fog jönni senki sem. Most először érzem úgy, hogy jól is van ez így.
