Képek
Tegnap délben láttam meg. Nem igazán örültem nekik, de túlzás lenne azt mondani, hogy nagyon zavartak.
Aztán hívott a barátnőm és bizony sok mindent felkavart bennem. Igen, már mások is mondták, hogy szemétség.
Mi is? A képekről a volt férjem mosolyog boldogan az élettársával. Mi ebben a baj? hiszen egyszerűen megosztotta élete boldog pillanatait mindenkivel, akit csak ismer. Gyönyörű helyeken jártak, szépek a képek.
Mi látszólag a tökéletes házaspár voltunk. Gyerekkori szerelem, egymás mellett nőttünk fel, összetartoztunk. Igen, voltak gondjaink, amit nem tudtunk megbeszélni, igen én is hibás voltam, mert nem tisztáztam a dolgokat, nem kényszerítettem színvallásra. De erre nem számítottam. Szinte egyik percről a másikra derült ki, hogy nem hogy megcsaltak, hazudtak nekem, hanem el is hagynak, de gyorsan. 2 hét alatt omlott össze az életem. 32 év. Sok nem is könnyű óra. Szerettem a férjemet, és a családomért éltem.
No és elvitt minden pénzt. Vitatható mennyi volt ebből valóban az övé, mennyit kellett volna megosztania velünk. Az biztos, hogy ott álltam egy árva fillér nélkül tele adósággal egy óriási rezsijű házban. Úgy éreztem kifosztottak. Érzelmileg épp úgy, mint anyagilag.
Aztán teltek az évek, lassan csökkentek a gondok, kialakult az új életem.
Akkor beállított. Igaz a szeretőjéhez jött (igen, volt egy 3. nő is a játékban), nem is értem miért nem költözött oda. Kérte hozzuk kicsit rendbe a házat, próbáljunk meg egy fedél alatt élni. Megsajnáltam, belementem. Pedig nem volt könnyű, rab voltam, nem volt otthonom.
Számomra messze nem volt gazdaságos döntés. A rezsi ráeső részét is csak szűken fizette ki, és soha sehová sem hívott, vitt el. No nem is igényeltem.
Fájt, hogy akik akkoriban közelítettek hozzám bizony megnövelték a távolságot, mit lehessen tudni, nem-e kezdjük újra.Persze jöttek a pletykák is, hol látták őket, de nem érdekelt.
A felújításokhoz is csak részben járult hozzá, mondván nincs pénze, majd később.
Aztán egy nap felállt, épp úgy, mint annak idején és elment. Visszaköltözött. Akkor vált egyértelművé, hogy ez az egész csak egy mocskos színjáték volt. Hogy miért? magam sem értem. Talán csak azért, hogy igazolja köze van a házhoz, az tőle nem idegeníthető el.
Szóval az eredmény: ismét beleöltem minden tartalék pénzemet a házba, amit soha sem fogok élvezni, és csak egy őrült terhet jelent számomra. Néha úgy tűnik összeroppanok a gondjaitól.
Kértem ezt az embert, hogy had intézkedjek a közüzemeknél, mert persze tartozok. Hát küldött egy felhatalmazást, amit nem ő írt, kézzel van írva, és még a nevem sem jó benne. Gyanítom azért, hogy akár be is perelhessen, hogy hamisítottam.
Szóval ez az "áldott" ember vigyorog boldogan a képekről. Akkorra már lett pénze is. És én arra gondolok milyen kegyetlen az élet, mert ő boldog, és bejárja Európát, míg nekem napi filléres gondjaim vannak. Bevallom irígy vagyok. Nagyon is.
Másrészt fáj, mert a lányom is vágyott Bécsbe az adventi vásárba, de ő csupán 5 ezer Ft-ot kapott karácsonyi ajándék helyett az apukájától, akit még így is imád. És egy idegen fiú mosolyog a képekről, az élettársa fia. Lehet ez is csak irígység?
A gyerekek nem kérték, hogy a világra jöjjenek, és lehet engem nagyon utálni, de agyerekek akkor is a mieink. Ő az apjuk, és akármennyire nem tetszik én vagyok az anyjuk. Néha ugyan Margó megpróbál pótanyuka lenni, de azt hiszem erre egyik gyerekemnek sincs szüksége.
Hát ezért fájnak azok a képek.
A nyáriak egy része Sazburgban készült. Igen, oda először én vittem el őt, mert annyira tetszett nekem, mert úgy szerettem azt a vidéket, és mindent szerettem volna megosztani vele.
Nem baj, egyszer talán az én életem is megváltozik, egyszer eljutok oda, és én is boldogan fogok mosolyogni a fényképekről
