Harmadik napja vagyok itthon. Azt hiszem sokáig ezt nem bírnám ki.

Az édesanyám, akit nagyon szeretek, gyakorlatilag már alig mozdul ki itthonról. Abban éli ki magát, hogy elkészíti a reggelimet, ebédemet, tesz vesz a lakásban, mos vasal, takarít. Bár 2 hetente egy délután jön egy takarítónő, és gyakorlatilag kitakarít. Ó persze kéne már egy rendes nagytakarítás is, de nincs rá időm.

Szóval jól hangzik: semmit sem kell itthon csinálnom. 

De ez azt jelenti, hogy semmit sem csinálhatok itthon.Egyáltalán van olyan, hogy Itthon? 

Az ajtómat nem lehet becsukni, de minek is. Anya folyamatosan ellenőrzi mit csinálok. Ha netán közelembe kerül pedig folyamatosan szóval tart. Mostanában legalább kötéssel kezemben próbálok találkozni vele, így legalább azzal is haladok.

Szegénykém próbálja megszabni mikor mit gondoljak.

Sőt, már a fürdőszobában sem vagyok biztonságban, mert sokszor bejön, vagy épp szánalmasan ácsorog az ajtóban, mivel ott csupán egyetlen ember fér el. Szóval a zuhanykabin az egyetlen hely, ahol még nyugodtan magam lehetek. 

No és amikor jön, hogy: csak egy percre akarlak zavarni... Mindegy mit csinálok, akkor az a leggyorsabb megoldás, ha végighallgatom, és persze viszi az időm.

Az már nem is újság, hogy a számomra fontos dolgok sokszor minimum tönkre mennek idő előtt, vagy eltűnnek.No és jönnek a problémák csőstől. Most épp a csap van eldugulóban. 

Az én dolgaim útban vannak, illetve én is. Ne csináljam, ne úgy...Olyan még nem volt, hogy valamit jól csináltam volna. 

Már úgy vágyom arra, hogy legalább néhány órát magamban legyek a holmim között, hogy senki se szóljon hozzám, hogy azt tegyem, amit éppen jól esik.

Tegnap előadást hallgattam arról, milyen jó is lesz ez a lakás nekem, ha majd egyedül maradok. Az az érzésem, mondtam is, hogy fordítva lesz: Ő marad itt egyedül.

Még 2 nap, és mehetek dolgozni. 

Ó addig is van mit csinálnom. Mostanában nagyon elmaradtam a munkáimmal. Ideje pótolni, egyenesbe kerülni. 

Ma be kell mennem a városba. Ó egyedül nem mehetek. Anyát is vinnem kell, mert dolga van. Szóval nem azt nézem, teszem, amit épp szeretnék, hanem amit még elvisel

Milyen jó, hogy vagy Te, kedves Blogom, mindezt leírhattam, kikiálthattam. Ma még ez is elég. Hogy lesz idő, mikor ez már kevésnek bizonyul? Félek hamarabb, mint szeretném.