Ó ez egy régi kép :) Nagyon szeretem. Általában szeretem a szép képeket, de ez nagyon fontos nekem. Úgy emlékszem kaptam, és akkor azt hittem ez nekem készült, az enyém. Ma már teljesen mindegy, hogy így van-e. Nekem örömöt jelent, és melegség tölti el a szívem, ha ránézek.

Ma pedig boldog vagyok. Leírom, akkor is, ha messze száll. Igen, a komor felhők közül felragyogott a nap. Pihentem, és köszönöm jól vagyok. Akkor is, ha fáj a lábam, ha tombol az allergiám. 

Azt hiszem szerelmes vagyok. 

Ó a szerelemnek sokféle arca van. Persze az elsőnek kitüntetett szerepe van, mert az az első. De van új szerelem is. Össze nem hasonlítható a másikkal. Sőt azt hiszem, bármennyire is őrzi az ember az eldugott érzéseit, azok bizony erősen változnak.

Bármennyire is ragaszkodnék hozzá, ma már eltűnt a fájdalom, ma már változott a sorrend. Előtérbe került valami más, ami most kitölti a lelkem.

Milyen érdekes, hogy akik fontosak voltak nekem, azoknak még ma is fel tudom idézni a hangját, az arcát, bár az idő erősen torzít. 

Lehet onnan vettem észre, hogy szeretem Attilát, hogy már az ő mozdulatait, szavait is fel tudom idézni, mikor rá gondolok. 

Mostanában sokszor előfordul, hogy ugyanazt gondoljuk, vagy épp kitaláljuk a másik gondolatát.

Jól van ez így :)