Kimondhatatlanul rossz kedvem van.
Anya haragszik rám, pedig Neked mondtam el a bánatom, kedves Blogom. Neki nem szóltam semmit. Igaz aztán dolgoztam, nem foglalkoztam vele.
Csak mikor indultam Attilához, akkor derült ki, hogy erősen orrol rám.
Így nem is bántam, hogy Attila nem szeret velem menni sehová sem. Pedig utcazenész fesztivál volt, bizony szívesen belehallgattam volna, de fel se vetettem a lehetőséget.
Minden rendben is volt ma reggelig.
Attila vetette fel, hogy fertőtleníttessem az autóklímámat. Igen ideje lenne gondoltam, Csakhogy, ha egy szerelő meglát egy nőt, akkor rögtön más árat mond, és úgy gondolja félig is elegendő megoldani a feladatot. Igen, nekem van Sanyi, akihez fordulhatok, végül is megtettem, de már annyi szívességet kértem tőle, nem akarom apróságokkal terhelni, mert épp elég a nagy dolgokkal.
Szóval nem lelkesedtem az ötletért, és nem nyugodtam meg attól, hogy velem akar tartani.
No és az aztán igazán rosszul esett: erre sokkal szívesebben jönne velem, mint holmi utcazenész fesztiválra.
A könnyem is kicsordult akaratlanul is, hiszen ezt is kihagytuk, mint mennyi mindent még. Egyedül sem indultam el, és még fel is hánytorgatta, hogy mint gondolat felmerült az agyamban. No és mintha felelőtlen hebehurgya ember lennék, aki nem törődik az autójával.
Az már csak hab a tortán, hogy itthon anya főz. Persze nem szól hozzám, de esélyem sincs, hogy a konyhában lehessek.
Már csak azon lepődök meg, hogy néha mintha kimásznék a depresszióból. Aztán gyorsan visszadöngölnek.
