Hamarosan megszületett a kisfiunk. Eleinte a párom jött haza fürdetni, és élvezte, hogy a gyerek megismeri őt. Aztán Peti beteg lett. Gégehurut. Úgy kezdődött, hogy kétséges volt az is, hogy megmarad-e nekünk.
Gyakorlatilag nem telt el úgy két hét sem, hogy ne kellett volna kórházba vinni. Amikor bent volt, akkor biztosítanunk kellett a vacsorát, és játszani vele, hogy gyorsabban gyógyuljon.
Bizony ráment minden türelmünk, jó kedvünk és persze a pénzünk is.
Aztán azt javasolták, költözzünk el. Pestre szerettem volna menni. Talán akkor egészen másképp alakult volna az életem. De a páromra hallgattam, és Egerbe költöztünk.
Nekem küzdenem kellett azért, hogy gyökeret engedjek. Eger nehezen fogadja be az ideérkezőt: "Gyüttment", így emlegetik.
Akkoriban született a kislányom Zsófi. 6 hetes korában még Gyöngyösön laktunk édesanyám lakásában, vakbélgyulladással megoperáltak. A kórházból Egerbe az új lakásba hoztak haza minket, a bútorok, csomagok között.
Hetekbe tellett, mire kialakult az új életünk.
Ó már akkor észre kellett volna vennem, hogy nincs minden rendben. Azaz észre is vettem, csak nem értem rá. Elláttam a gyerekeimet, a lakásom, és közben tanultam. Akkoriban jártam a közgazdasági egyetemre.
Illetve akkor még bíztam magamban, úgy hittem jobb nő vagyok, mint az, aki a szeretője volt. Tévedtem.
Teltek az évek, én híztam, pikkelysömörös lettem, asztmás. Ezer dolog mutatott arra, hogy "elhanyagolt", szeretetéhes nő vagyok. Fuldokoltam.
