A Facebookon olvastam: egy férfi beteg feleségét ápolja, és bár nagyon szereti, mégis kapcsolatot keres. Gondolom nincs szex, lehet az élet sem olyan egyszerű.
Hogy mit gondolok? Meg akartam írni, de az IPadon macerás, a másik gépen pedig nem találtam meg.
Megértem a pasit, és igen, igaza van, neki is szüksége van szeretetre, szerelemre, szexre. Még becsülöm is azért, hogy őszinte, mert ki is mondja, hogy esze ágában sincs magára hagyni a beteg feleségét. Kitart mellette(???) a bajban is.
De mi lesz a másikkal? A kapcsolatban a nővel.
Ó feltehetően talál magának, hiszen rengeteg a végtelenül magányos nő.
Igen, én is hányódtam, én is belementem hasonlóan féloldalú kapcsolatokba. Talán most kicsit jobb az arány, bár néha úgy tűnik..., de ezt tegyük félre, lehet csak az én túlérzékenységem.
Szóval úgy gondolom a mai fejemmel, hogy csak olyan kapcsolatba lenne szabad egy nőnek belépni, amikor ő nő maradhat. Nem is akármilyen. Királynő.
Kéne, hogy a férfi minden percben éreztesse, hogy RÁ van szüksége. Ó nem a pénzére, az otthonára, a tőle származó előnyökre, hanem RÁ, a királynőre.
Ó igen, ezt ettől a pasitól is megkaphatná akár, de akkor meg mi marad a feleségnek?
Szabad elvenni egy férfit a beteg feleségétől?
Persze lehet az asszonnyal jár sok minden, lakás, vagyon, gyerekek...Meg hát mit is szólnának az emberek, ha pont betegen hagyná magára?
Igen, rám sajnos soha senki sem gondolt így, és bizony már nem is fog. Ha egyszer beteg leszek, ki fog törődni velem? Igen, most igazságtalan vagyok, mert eddig, amikor bajom volt Attilára mindig számíthattam. Az az ember, aki retteg a betegségektől bejött látogatóba többször is a fertőző osztályra, és jött értem, mikor végre hazajöhettem.
Hamarosan rá kell szánnom magam a béltükrözésre. Őszintén szólva azóta félek ettől, mióta édesanyám rosszul volt mellettem. Félek a magatehetetlenségtől, hogy rá legyek szorulva valakire. Attila mondta, hogy ő eljön velem.
Közben anyám itt járt, kiverte a gondolatokat a fejemből. Ellenőriz, mit csinálok. Mivel Zsófiéknál voltam, aztán Attilánál, úgy érzi ez a nap neki jár. Meg egyébként is, nem zavar ő, csak megnézi mit csinálok.
Csak locsoljam meg a virágokat, szellőztessek ki, pakoljam el a holmimat, egyáltalán miért így, miért nem úgy...
Mi lesz velem, ha nyugdíjas leszek, és itthon kell maradnom? Egyáltalán van nekem otthonom?
