Március 15-én tanítottam. Remek társaság, szeretem őket, mert kezdenek úgy dolgozni, ahogyan szeretem. Ráadásul rugalmasak. Szombaton kellett volna órát tartani, de ez keresztül húzta volna a hétvégét, hát 15-én tartottunk szombatot.
Hamarabb kezdtük, és hamarabb be is fejeztük be. Tehettük, hiszen szinte szünetet sem tartottunk.
Onnan egyenesen Pestre mentem Zsófiékhoz. Nagy takarítani akartak, és rám bízták a gyereket.
Beni épp aludt. Már előtte való napokban melegen érdeklődött, hogy ha megyek mivel megyek. Féltünk elárulni, hogy készülök, mert annyira várt így is. Mikor felébredt fel sem fogta, hogy ott vagyok. Mintha egy szép álom folytatódott volna a számára. Beletelt egy kis időbe, mire tudatosult, hogy igen, valóban ott vagyok. Akkor aztán kitárt karokkal rohant hozzám, egyenesen a nyakamba.
Akkor aztán elkezdődött a játék. Tulajdonképpen csak ültem mellette, és hallgattam, ha kellett bele-bele szóltam. Leginkább tűz volt, vagy épp felborult egy-egy autó, hívni kellett a tűzoltókat, rendőröket. Valami mindig ninózott.
Közben szinte éreztem, hogy simulnak ki az idegeim.
Másnap vásárolni voltunk. Ó én is bemehettem a C&A-ba. Megnézhettem a Tchibo boltot. Az IKEÁ-ban ebédeltünk. Beni álmos volt nagyon, de erőltette a játékot. úszott a szobája az autóktól. Nagy nehezen ráállt, hogy mesét nézzünk az ágyon. Aztán hamarosan elnyomta az álom. Igen, én is pihentem, bár elég kényelmetlen helyzetben feküdtem, de a világért sem mozdultam volna meg, hiszen Beni átölelt, belém kapaszkodva szuszogott jóízűen.
Csak a hírek nyugtalanítottak, hogy jön a hó, a tél. Mi tagadás tartok a csúszós utaktól.
Reggel aztán megvártam míg Zsófi bevásárol. Kényelmesen megreggeliztünk, és elindultam haza.
Imádok vezetni, de kivételesen elfárasztott az utazás. Valahogy kapaszkodni kellett a kormányba, és olyan nehezen haladtam. Bizony számolta a kilométereket. Aztán mikor lejöttem a pályáról javult a helyzet.
Szépen, rendben hazaértem.
Itthon meséltem anyának, megemlítettem a húsgolyót, és hogy bántam, hogy nem vettem belőle többet. Mire mondta, miért nem csinálsz?
Még kuktáskodni is volt kedve.
Isteni lett. Diabetikus.
Attilának is vittem vacsorára. Bár nehezen állt neki, mégis annyira ízlett, hogy mondta máskor is csináljak ilyet.
Igen, Attilánál lenni ajándék nekem. Igazi pihenés. Még a behavazott autó sem rémisztett meg, hiszen tudtam, hogy meg fogja takarítani, hogy csak a motorral kell foglalkoznom.
Csak egyetlen felhő homályosítja el az eget: Peti nem tudta, hogy fenn vagyok, és eljött Zsófiékhoz. Szerettem volna átölelni és azt mondani átveszem a gondjaid egy kicsit, pihenj kicsit.
Bántott, hogy nem is készültem hozzájuk. Ó igen, nem is hívtak. Lehet inkább zavartam volna.
