Vágytam ide. Annyi szépet hallottam róla, érdekelt. Utána kérdeztem hogy is van ez: Mondták megy egy kisvonat, ami helyenként megáll. Ott le lehet szállni, szétnézni, aztán továbbutazni. Sajnos már csak egyetlen egy járat indul szombaton, mivel kevesebb az utas is.

Hajnali 3-kor keltem hát, hogy biztosan elérjem azt az egyetlen vonatot.

Örömmel láttam, hogy többen ácsorogtunk, várakoztunk, és elkapott a kirándulás láza. Melengetőn sütött a nap, egy vastag pulóvert vettem fel.

Az első kellemetlen meglepetés akkor ért, mikor a vonat továbbhaladt az első megállónál. Nekem fájt a szívem, hiszen imádom a vizet, de az ablakból nézve is tetszett a Duna, az ártér. Csak azt sajnáltam nagyon, hogy a képbe beletükröződött az ablaküveg.

Közben a vonat jól fejlett barna vadnyulakat riasztott fel, az őzike is érdeklődve figyelt ránk.

Aztán jött a kalauz. Figyelmeztetett, ne szálljunk le, csak aki ott akar maradni, mert csak addig áll a vonat. Mire rájöttünk, hogy a szigorú felszólítás ellenére is megnézhettük volna a játszóteret, megmozgathattuk volna magunkat, addigra figyelmeztettek a felszállásra, és indultunk is tovább.

Megint átdöcögtünk állomásokon, már nem is lepődtem meg. 

A következő megálló kicsit kárpótolt. Egy madárlesre mehettünk fel, felettünk egy csapat madár szállt el. De jó is lett volna tudni kik lehettek, olyan érdekes alakzatban szálltak, egészen erős hangot adva.

Amikor hiába néztük a vonatot, mert elment megfordulni, és így eltévedtünk, csak az nyugtatott meg, hogy láttuk a többieket, és bíztunk benne, hogy megvárnak.Persze nem mertük elolvasni a táblákat, csak ügettünk a többiek után.

Ekkor gondoltam arra először, hogy ez egy óriási disznóság. Ennyit utaztam, ennyit fizettem a jegyért, és azt sem mondják meg pontosan meddig fogunk itt állni, és senki semmilyen tájékoztatást sem ad. 

A dühöm csak nőtt, mikor a következő állomáson leszálltunk, és persze ott is hagyott minket a vonat. Pedig csak vadakat néztünk meg. Az egész nem tartott tovább 10 percnél. Aztán nem tudtuk merre induljunk, hát a síneken mentünk, ami éles bazaltkövekkel van feltöltve, így a cipőmet, talpamat erősen igénybe vette. Mondhatnám, hogy fájt. Persze vehettem volna túra bakancsot, de hát azért, hogy évente legfeljebb egy alkalommal kiránduljak, ezért igazán szükségtelennek tartom.

No és még a kaput is bezárták a vonat után, így csak találgattuk merre is járunk. Olyan elveszettnek éreztem magam.

Visszaérve aztán láttam, hogy az útnak nem egész felét tettük meg.

Szóval igazi új magyar mentalitású kirándulás volt: Csak fizessenek a barmok, ha olyan hülyék, hogy odamennek, Hogy kapjanak is valamit a pénzükért, ez ma fölösleges. 

Így lett a beígért 2,5 órás útból bő másfél órás a gyaloglással együtt. (A beígért jegyár stimmelt)

Szóval hiába csillogtatta meg a leveleket a napsugár. Kiemelte a már lekopaszodott fák érdekes ágait.

Még soha sem láttam közelről vaddisznót. De a szarvas is egészen közel merészkedett. Látszott a bundájukon, hogy egészségesek.

Szóval nagyon nagyon szép volt. Persze nyáron még szebb lehet, de az ősznek is megvan a varázsa.

Azért nem vágyom vissza.