Ma teljesen kiborultam.
Zsófi hívott reggel, nagy baj van: a főbérlő bejelentette, szüksége van a lakásra, költözzenek ki.
Még alig száradt meg a festék a falakon, még alig aludtam ki az idegességet, hogy a gyerekem terhesen lakás-felújít.
Aztán arra gondoltam ezzel az erővel akár vehetnének is lakást. A hiteltörlesztés se lenne magasabb, mint a bérleti díj.
De nincs önerő nélküli lakáshitel. Azaz van, de kéne még 1 ingatlan. Vagy nekem kellene felvenni szabad felhasználású hitelt, hogy legyen önerejük. Persze, hogy szívesen megtenném. Akár törleszteném is, hiszen a gyerekem.
Igen ám, de a házunk közös tulajdon a volt férjemmel. Ő pedig megmakacsolta magát, mint egy ostoba szamár, és nem hajlandó hozzájárulni.
Az egész napom ráment az idegeskedésre.
Még nincs megoldva. Talán, de nem lesz egyszerű.
A gyerekem úgy hívja azóta az apját: az ex férjed, és kifejezetten dühös rá. Bevallom én is.
Mi jön ezután?
A gyerek tündéri lesz, mert hogy ebben az életben minden szépért meg kellett szenvednem. Nekem soha semmi sem sikerült még simán.
Miért van, hogy egy belső hang azt mondja mégis, hogy menni fog? Mert mennie kell, mert úgy akarom.
