Általában nem szeretem, hogy a telefonommal készített fotók külön az akaratom nélkül is felkerülnek a számítógépre. Most mégis nagyon örülök neki. Igaz nem teljes körű, de ahhoz elegendő, hogy elmeséljem a tegnap esti sétámat.
Múzeumok éjszakája volt. Igazából ez remek program. Főleg, ha valaki társasággal megy. Korábban a gyerekeimmel voltam, és nagyon élveztem.
Ha valaki egyedül indul el, érzékenyebb lesz minden negatív dologra.
Megnyitották a Valide szultána fürdőmaradványokat. Ó már sokszor kukucskáltam, de semmit sem lehetett látni. Persze, hogy érdekelt.
Hát ez lett belőle. Az alsó rács alatt se sok minden van
, Sehol egy felírat, egy magyarázat, valami, ami megindítja a fantáziát.
Jó, hogy tegnap este nem kértek érte pénzt.
Ez már a várbejárat. Tinódi kedves szobra még egy koca fotósnak is jó téma. Csak az utca rettenetes.
Nehezen kaptattam fel a várba. Ó ez az én nagy gondom, teljesen el vagyok szokva még a gyaloglástól is. Ezt bizony vissza kell hoznom az életembe:)
A következő felháborodásom a várkapu után várt:
Szerettem ezt a helyet. Semmi sem emlékeztet a kellemes várudvarra, ahol kézművesek árulták a portékáikat, ahol volt egy jó kis színpad is. Mindenki jól láthatott, mert mélyedésben volt, és a nézők, ha letelepedtek a földre, akkor is jól láttak mindent.
Eger akkor is gyönyörű. A tornyait szeretem talán legjobban.
Soha sem fogom megérteni: miért kell tönkretenni valamit ahhoz, hogy aztán újjáépítsük. Az egész vár rendezetlen, össze vissza túrt. Sehol fű, virág. Fa is csak a nagy öregek, akik még állják a sarat, meg néhány kis csenevész
Áldozatul esett a nagy építkezésnek a palota udvara is. Így a régi gyep helyén készült a máglya.
Érdekes szokás, hogy Szent Iván éjjelén máglyát gyújtanak, és átugorják. Akik együtt teszik, azoknak örök lesz a szerelmük. Talán ezért nem lett az enyém az, mert soha senki sem akart velem átugrani a tűzön. Lehet innen származik a tűzön-vízen át?
Nem igen történt fenn a várban semmi sem. Tudtam érkeznek a néptáncosok, de nem volt kedvem megvárni őket. Lehet rosszul döntöttem, mert egy csomó gyerek a szüleikkel, rokonaikkal küzdött a kaptatóval. Ó persze, hogy sok ismerőssel beszélgettem kicsit, vagy csak köszöntünk mosolyogva.
Ez a Dobó utcán készült. A Céhmesterek udvarának egyik kapuja. Nem tudom miért nem települtek ide a mesterek, miért nem töltötték meg élettel.
Mondjuk azt sem értem, hogy miért kell az egész utcán egyszerre dolgozni, miért nem lehet kisebb távonként, hogy legyen, ami már megvan, az épülő, és a régi. Akkor lehet türelmesebbek is lennének a botorkálók.
A Főiskolához sétáltam le. A Dobó térről készült képek nem jöttek át a neten, de lehet nem is csináltam. Rémes látvány. Semmi sem alakul, és semmi jót sem ígér. Szerettem azt a teret. Az egriek oda mentek sírni, örülni, ünnepelni, vagy ha csak feltöltődni akartak. Mindig lehetett ott találkozni ismerőssel.
A Főiskola felújítása nem rég fejeződött be. Szép lett.
Ez a belső udvara, ahol szabadtéri előadások szoktak lenni. Ez a Varázstorony. Izgalmas hely. Nagy csodákat rejt. Ha jön az unokám vele biztosan megmásszuk. A tetejében van a Spekula Csillagvizsgáló. 1776-ban telepítették, és az eszközei ma is működő képesek. Fölötte pedig az igazi csoda van: a periszkóprendszer, amivel meg lehet nézni szinte az egész várost.
Tovább sétáltam a kocsihoz. Útközben még megálltam a zenepavilonnál, ahol két jókedvű énekes kínálta magát. Operettmelódiákat adtak elő.
Jó, hogy a pataknak ezt a részét még nem szabályozták. Nem próbáltak bicikliutat építeni, így megmaradtak a nővények. Még virágláda is került a hídra. Felidézve a régi Egert, a sok sok virággal, zölddel.
