Hát elmentek.
Jobb így. Megértettem, hogy a családnak együtt kell lennie, és ők nem az én családom, soha sem lesznek azok.
Még volt egy csúnya incidens, megsértettem a "kisasszonyt". meg találtam mondani, hogy ez türhetetlen pazarlás, hogy félig megivott drága megrohasztott löttyök mennek a szemétbe. Nekem erre nincs pénzem. Az apukája meg is haragudott rám. Hát jól tette.
Sőt a nagy pakolásban egyértelmű, hogy drága energiaitalokat szeret a hölgy, és persze extra csokikat. Ezeket dugdossa. Elvégre én csak adjak mindent, mindenből, ő még csak megmutatni sem szeretné. Pedig cukros vagyok, akkor sem ennék belőle, ha kínálna. Ez a zug dolog viszont sért.
Szóval tegnap feldíszítettük a fát. Hát olyan pótlék, mint minden ezen a karácsonyon.
Ó persze mindenkinek készítettem ajándékot, örült is. Az én meglepetésem még várat magára.
Mégsem vagyok most elkeseredett. Takarítottam, még nincs kész, mert elmentünk moziba. Befejezem hát. Aztán holnap megyek a gyerekeimhez. Zsófiék haza is jönnek velünk. Ó még akkor sem lesz vége a vándorlásnak. Miskolcra megyünk anya bátyjáékhoz.
Talán aztán már nekem is jön egy kis csend.
Gyuri búcsúzáskor kellemes húsvétot kívánt. Megkérdeztem: akkor látlak legközelebb?
Most furcsa, de lehet nem is bánnám. Sőt nem kell úgy elkapkodni, ráérne máskor is.
Szóval a mai nap tanulsága: a magány nem azonos az egyedülléttel. Nincs miért nekikeserednem, csupán azért, mert egyedül vagyok. Jól megvagyok így is. Mindent előteremtettem eddig is, majd csak megleszek ezután is.