Nem merem azt mondani mégegyszer, hogy van egy barátom. Amikor itt van, akkor általában boldog és kiegyensúlyozott vagyok. Igen, ez sem teljes, mert azt hiszem mind a ketten túl sokat voltunk egyedül, túl sokat csalódtunk már. Alig hihető, hogy jó nekünk együtt. No és nem is mindig jó, mert alkalmaszkodni kell. Amikor, úgy érzem, hogy talán jobb lenne elköszönni, akkor mindig tesz valamit, amitől rádöbbenek, hogy szeretem. Lehet ő is így van velem.

Aztán túl sok a munka, az elfoglaltságok. Nem is egészen illeszkednek a programok. Néha úgy érzem túl kevés időt töltünk együtt, és az is eléggé behatárolt, mert tennünk kell a dolgainkat. 

Mindig az jut erről eszembe, hogy a mának kell élni, annak örülni, és arra emlékezni szeretettel, ami már elmúlt.