Jól hangzik: Nem kell tűzijáték, védjük az állatokat
Nekünk is volt kutyánk, ismerős a történet. De nem hagytuk magára, hát megértette, nincs mitől félnie.
Mellesleg volt kicsi gyerekünk is, őt legalább annyira zavarta a zaj.
A petárdázás még engem is zavar.
Ez az egyik gondom, hogy néha az állatok előnyt élveznek a gyerekekkel, emberekkel szemben. Rájuk hivatkozunk, és közben eszünk ágában sincs törődni velük.
A másik gondom az elmaradt tűzijátékok ára. Hova folyik majd be? Elmarad egy élmény, és mi lesz helyette?
Lehet az is motivál, hogy imádom a tűzijátékot. Órákig el tudnám nézni a szétrobbanó fényeket, ahogy színesre festik az eget. Szikrázva, sziporkázva hullanak alá.
Ja, hogy jobb helyeken ezt már zaj nélkül is megteszik? Bár hiszem, hogy egy jól felépített tűzijáték messze nem okoz olyan problémát, hogy ekkora cirkuszt kéne belőle csinálni.
Szóval félek ez inkább a pénzek csendes lenyúlásáról szól. Vagy épp jól jön a rosszul álló önkormányzatnak.
Új gazdagék, akik otthon hagyták a kutyájukat, vagy más állatukat, és elmentek wellnessezni kicsit, vagy más városba élvezni talán épp a tűzijátékot, "aggódnak".
Mindegy. Lehet nem lesz városi tűzijáték, de biztosan lesz bőven magán. Már most pufognak, pedig délelőtt van.
Azért is mindegy, mert amilyen fáradt vagyok, lehet az éjfélt sem várom meg, elalszom. Majd álmomban lesz csodálatos tűzijáték :)