Először vártam. Újra, ahogy régen. Soha sem volt egyforma, csak a várakozás jól eső izgalma. Most is ködös volt a hely, csak az a biztos tudatot éreztem, hogy itt lesz, hogy magához szorít majd.

Felébredtem. Korán is volt, meg jól esett volna visszakerülni az álom bűvöletébe, hát visszaaludtam. De csak utamat állták, nem engedtek vissza. Kinevettek, hogy időre el akarom végezni a munkám. Még a könyvvizsgáló is előkerült. Egy ronda veszekedés közepében találtam magam.

Nem szeretek veszekedni. Igazából inkább lenyelem a mérgem, nem igen szoktam megmondani a magamét. Csak akkor és addig szállok vitába, amíg úgy érzem igazam van, és van értelme. Ennek ellenére sajnos nehezen engedek. Talán azért vagyok csökönyös, mert hiszek az igazamban, és távol áll tőlem minden ártó szándék.

Amikor megbántanak, ami lássuk be elég könnyen megy, akkor legszívesebben félrehúzódok, és semmit se szólok.

Jó volt felébredni, érezni, hogy mindez csak álom. Csak maradt egy nyomasztó rossz érzés. Egy nem szeretem hangulat.