Ma van a bolondok napja.
Bolond, aki nem élvezi a tavaszt, aki nem tud örülni a napfénynek, a virágoknak, madaraknak. Aki hátratekinget, emlékek között keresgél, és elengedi a ma szépségeit, és nem fogadja nyitott szívvel a holnap örömét.
Legalább 6 éve nem fordult velem elő, hogy ne keljek korán, hogy elaludjak. Tegnap nagyon sokat ültem a gép elött, de csak játszottam. Senkihez sem szóltam. Voltam anyával vásárolni, hát ezt kihagytam volna szívesen. Visszament kocsiért, én meg hülye fejjel hagytam. Gondoltam addig…
Új színfoltok vannak a kertben, igen le kéne fényképeznem, de még nem szedtem rá magam. Megjelentek a játcintok., és az ibolya. Még oldalt is láttam kékleni, nem is tudom hogyan került oda. A fürtös gyöngyike is nyújtogatja érdekes kis virágát. Semmiből sincs sok, mégis minden…
Tegnap igazi hosszú nap volt. Dolgoztam. Nem haladok úgy, ahogyan szeretném, rossz egyedül lenni. A kolléganőm szabadságon volt. Aztán tanítottam. Igen a helyzet változatlan, pontosabban végre 1 program működött. Nem igazán értem a logikát. Minden program törlődik a gépen, ha…
Ma kicsit késve érkeztem. Őrült nap volt. Tanítottam, Sok apróság közt megnéztem egy gyönyörű filmet: Vadmagyarország. Természetfilm, de rendkívül szép, érdekes.Elkéstem masszázsról. Pedig mikor hazafelé indultam még tudtam, hogy mennem kell. Így jó későn értem az…
Fáradt vagyok. A lelkem fáradt el. Ma nagyon sok nemszeretem dolog történt velem. No és az sem vígasztal, hogy jól kezdődött a nap: tanítottam.Aztán is sok mindent megcsináltam, csak....Úszni sem mentem. Öreg hiba, de most nagyon nem esett volna jól, vagy nagyon is, de mire el…
A bankban sok kellemetlenséget tesz elviselhetővé egy kedvesen mosolygós hölgy. Mindig őt választom, mert még a gondolatomat is kitalálja. Ma fel sem tűnt, hogy fénytelenebb a szeme, hogy sokat fogyott. Bánt, hogy nem vettem észre a fekete ruháját sem. Egyszercsak megszólalt:…